Rossz érzés volt így megpillantani

Rossz érzés volt így megpillantani

Rossz érzés volt így megpillantani


Jócskán meglepődtem néhány napja, amikor a ház előtt álló Golf VI-os tesztautó dísztárcsa nélkül fogadott. Este még rajta volt, reggelre eltűnt. Én naivan azt hittem, dísztárcsát lopni már nem divat manapság.

Ismerősök között sírtam először a bánatom, és gyorsan kiderült, hogy a dísztárcsalopás abszolút nem egyedi eset mostanság. Csak a szűkebb baráti körben többen is jártak így az elmúlt néhány hónapban. Volt, akinek a munkahelye elől fényes nappal, volt, akinek szintén éjszaka lopták el. Hiába volt magyarosan kábelkötőzővel rögzítve, szőrén-szálán eltűnt mindegyik.

Egy gyors próbát tartva nekünk sem kellett több 30 másodpercnél, hogy levetkőztessük a lemezfelniket, így kis gyakorlattal valószínűleg könnyen javítható a részidő. Sajnos, egyszerű és könnyű pénzszerzési lehetőség.
 
Honnan szerezzük vissza?

Azt nem tudjuk, hogy a buggantott dísztárcsákat mennyiért lehet elpasszolni, és reméljük, hogy kétes eredetű forrásból nem is vásárol senki az utcán. De akkor hogyan, honnan és legfőképp mennyiért pótolhatjuk az elveszett kerékdíszeket?

Dísztárcsával jobban mutat

Dísztárcsával jobban mutat

Dísztárcsával jobban mutat


A dísztárcsák pótlására valószínűleg sokak fejében megfordult már az ötlet, miszerint olyan módszerrel szerzik azokat vissza, ahogyan elvesztették. Ezt senkinek nem ajánljuk, nem érdemes fekete jelmezbe öltözve, dísztárcsákkal a hónunk alatt kockáztatni a jóhírünket.

Márkakereskedésből: az első és legkézenfekvőbb beszerzési hely a márkakereskedés, ahol biztosan tiszta forrásból jutunk hozzá a termékhez, de természetesen itt kerül majd a legtöbbe.
A szóban forgó tárcsák darabjára 10 800 forintos ajánlatot kaptunk, ami egy garnitúrával számolva 43 200 Ft. Ez felháborítóan sok, de nem kell mindjárt az elején elkeseredni.

A Golf eggyel korábbi generációjához kaptunk ugyanitt egy majdnem visszautasíthatatlan ajánlatot is. Míg egy darabért ebben az esetben is tízezer feletti összeget kellene kifizetni, egy négydarabos garnitúrát odaadtak volna 17660 forintért. A telefonon felhívott szalon munkatársa szerint a gyártó szokott hasonló akciós garnitúrákat kínálni, jellemzően így a tél végeztével.

Ez az eredeti

Ez az eredeti

Ez az eredeti


Autós boltból: Kaptam egy fülest, miszerint egy a Budafoki úton lévő autós boltban is érdemes próbálkozni. Itt a külföldi beszerzés a titok, így tudnak egyes alkatrészeket jóval a márkakereskedői ár alatt kínálni. Tettem egy próbát. Az első ajánlat nem volt túl meggyőző, egy 8200 forintos utángyártott tárcsát ajánlottak, mert gyáriból csak kettő darab volt raktáron.  

Itt is szóba kerültek viszont az akciós árú gyári tárcsák, amelyek egyenként nagyjából 3800 forintos darabáron is megszerezhetőek, négy darabnál ez alig több mint 15 ezer forint. Ez egészen barátságos.

A túloldalon a legolcsóbb beszerzési hely következik


Tisztázatlan forrásból: Ellátogattunk a murvás kereskedők budapesti Mekkájába is, hogy a büfé melletti bodegákban is rákérdezzünk a vélhetően legkedvezőbb dísztárcsaárakra. Utóbbiban nem is kellett csalódnunk, árban tényleg verhetetlen a piac.
Olcsó, veszik

Olcsó, veszik

Olcsó, veszik


Vannak rossz minőségű, a kereskedő szerint egy hét alatt sárguló matricás darabok, jóféle koppintások és nagyon gyárinak tűnő tárcsák egyaránt. Mi az utóbbira hajtottunk, és találtunk belőle két árus kínálatában is.

Az egyik helyen kereken tízezerért adták volna a garnitúrát 15″ méretben, 10 méterrel odébb a szomszédban 13 800-ról indult a licit. Jóféle kereskedői hozzáállással a második árus  felhívta a figyelmünket, hogy a szomszéd termék hamis, csakis ő árul eredetit. “Nézd meg, erre rá van írva, hogy Spain” – mondta, majd mivel szimpatikus voltam kapásból kaptam 1800 forint kedvezményt, így 12 ezerre csökkent az ár.

A két tárcsa egyébként megszólalásig hasonlított egymásra, mindkettőn rajta volt a Volkswagen-jel, a gyártás helyszíne, és az egyéb kódok. Nagyon hasonlítottak a forgalmazótól szerzett darabokra is, így az eredetiségükben nem volt okunk kételkedni.

Van válaszék bőven

Van válaszék bőven

Van válaszék bőven


A beszerzési forrás már nem ennyire egyértelmű, de a megkérdezett Volkswagen-kereskedő szerint nem feltétlenül került lopott áru a piaci árusokhoz. Ezek az árak ugyan az akciós szettek beszerzései árai körül mozognak, de elképzelhető, hogy külföldi forrásból olcsóbban is beszerezhetőek a termékek, így nem feltétlenül sárosak a lakókocsis kereskedők.

Mercire drágább

A legkevésbé szimpatikus helyszínen találtunk Mercedes-dísztárcsákat is, amelyek 13-16 ezer forintos árban mozogtak, persze megint négyesével. Ezek árát is lekérdeztük egy hivatalos márkakereskedésben. Az ott dolgozó kolléga véleménye szerint ennyiért elképzelhetetlen legális forrásból beszerezni az árut, mivel náluk a 16 colos C-osztályra való tárcsák darabonként 13 ezer forintot érnek. Ráadásul a Mercedesnél nincsenek

Ez is eredeti és újnak tűnik

Ez is eredeti és újnak tűnik

Ez is eredeti és újnak tűnik


a Volkswagenhez hasonló akciós szettek sem, így a négy tárcsa kereken 52 ezer forintos kiadást jelentene.

Lopott vagy sem?

Az olcsó portékát kínáló kereskedők érdekében megjegyezzük, hogy a náluk látott termékek mind karcmentesek, vadi újnak tűnő darabok voltak, nem volt az a benyomásunk, hogy tegnap még egy másik autón díszelegtek.

Mindenki döntse el maga, hogy honnan választ, de lehetőleg ne vásároljon kétes eredetű termékekből. Szar érzés reggel dísztárcsa nélküli autóba ülni.