Hát nem gyönyörű?

Hát nem gyönyörű?

Hát nem gyönyörű?


Ha távirányítós járművekről van szó, talán elsőként a kisautók jutnak eszünkbe. Érthető, a gyerek is aput akarja utánozni, apa pedig köztudottan kocsit hajt. Türelmesen, tapasztaltan. Jó, hogy a modellezésben együtt őrülhetünk meg a csemetével, legfeljebb a pénztárcánknak fog fájni.

Négykeréken

A lehetőségek szinte korlátlanok, akad a piacon robbanó-, illetve villanymotoros  változatból is számtalan. Az autókarosszéria-kínálat is gazdag, a buggy, truggy mellett autóformájú gépeket is találunk a polcokon. Csupán egyetlen dologban hasonlítanak egymáshoz a méretükhöz képest elképesztő teljesítményű motorokkal kitömött modellek: majd’ mindegyik négykerékhajtású. Az ok egyszerű, két kerékkel képtelenség a nemritkán 2,8-3,5 LE-s teljesítményt hatékonyan átvinni a talajra.

Színes ruhában

Színes ruhában

Színes ruhában


Ár: A gyerekeknek szánt, de működő darabokat már ötezer forint körül vehetünk, de az igazi, finoman irányítható, bivalyerős, strapabíró gépekért 50-150 ezer forintot is elkérnek, míg a csúcsgépek 5-600 ezret érnek.

Duma, amivel otthon megmagyarázhatjuk: Nehéz kérdés, talán próbáljuk meg ezt a jokerszöveget: Jobb, mintha kocsmára vagy nőre költeném. Ha nem vesztettük el az eszméletünket egy vasalóval bevitt mesteri balhorogtól, nyert ügyünk van.

Hátrányok: Ha versenyzésre adjuk a fejünket, akkor elképesztő pénzösszeget hagyhatunk a modellboltokban. Egy profi gumipár 16 ezer Ft, amiből egy versenyen akár nyolc is elfüstölhet. Az üzemanyag literje pedig 2300 Ft.

Repülő kávédaráló

Szigorú, fekete madár

Szigorú, fekete madár

Szigorú, fekete madár


Abban minden megkérdezett egyetért, hogy a helikoptermodellek irányítása a legnehezebb az összes távirányítós gépezet közül. De ebben van a legnagyobb lehetőség is, hiszen teljes, háromdimenziós mozgásra képes. Persze nem mindenki kezében.

Kezdetben – érzéktől függően két nap és húsz év között – csak a Chemotoxszal meghintett, a végét járó bögölyhöz hasonlóan pörög majd a gép a földön, de előbb utóbb azért képesek leszünk vele felemelkedni a csillárig.

Szerencsés esetben nem zúzzuk azonnal porrá a lámpát. Ha végre eljutunk odáig, hogy előbb merül le az akksi, – 8-12 perc – minthogy lezuhannánk, már érdemes volt aznap felkelnünk. Ha pedig megunjuk, egy lépcsővel feljebb léphetünk a farokrotoros, szabadban is életképes gépek világába. Itt aztán jó ideig újból amatőrként fogunk törni-zúzni.

Harcra készen

Harcra készen

Harcra készen


Ár: Tenyérnyi, buta kis gépeket 5-7000 forintért kapunk, komolyabb, tanulásra már alkalmas kontrarotációs forgószárnyas példányok 16-35 ezerbe kerülnek, míg a hátonrepülésre, egyéb kunsztokra is képes cuccok 50 ezertől kezdődnek.

Különösen elvetemültek akár közel milliós árú gázturbinával hajtott helikoptert is építhetnek maguknak, de velük nem törődünk, hiszen ők szent bolondok, sosem értenénk meg miért költenek ennyit ilyen hülyeségre.

Duma, amivel otthon megmagyarázhatjuk: Én azt kamuztam, hogy teszek rá kamerát és a levegőből készített fotók árából veszünk majd flitteres retikült

Lapozás után jön a militarista család és ellátja Mirci baját


Hátrányok: Rengeteg kudarcélmény, illetve ezzel egyenes arányban lévő megcsonkított szobanövények, rommá tört Ming-korabeli padlóvázák, illetve egyéb veszteségek. Jó hír, hogy a kisebb gépekkel szerencsére még nem lehet embert ölni. De ne csüggedjünk, akadnak fegyverként használható méretűek is.

Nem szóltunk az irányítható vitorlázórepülőkről. Ezekhez jó adag tudás szükséges, és akár órákig elrepkedhet vele a hozzáértő, hiszen nincs szüksége sem akksitöltésre, sem tankolásra. A motoros repülő más tészta, több helyet igényel mint a forgószárnyas modell, és talán az irányítása is macerásabb, hiszen lehetetlen egy helyben megállni, leszállni vele.

Lyuggassuk ki Mircit!

Menő a tank

Menő a tank

Menő a tank


Szomorú gyermekkoruk volt a mostanában harmincas éveiket taposó kezdő, vagy éppen haladó apukáknak. Legalábbis tankszempontból. Nekünk be kellett érni az ostoba külsejű lemezből préselt példánnyal, amely előre, hátra ment csupán és a góliátelemekkel megtömött vezetékes távirányítóval lehetett tisztességes pusztítást végezni a játékkockavárosban.

Mára sokkal élvezetesebb a kiskorú Guderianok élete. Kevésbé pacifista apukájuk aránylag megfizethető áron vehet nekik – no meg persze mellékesen magának – roppant tudományos lánctalpast. A teljesen távirányítható járgány hangot ad, füstöl a kipufogója, forog a lövegtornya, és ha jól célzunk, a mellékelt golyóbisokkal bármilyen képzelt, vagy valós ellenséget leküzdhetünk. Nem utolsó sorban a gép maga akkora, hogy egy felpuffadt, herélt, lusta exkandúr hétköznapjait is pokollá tehetjük vele. Tehát mindenféleképpen megéri.

Az infrással nem lehet háziállatokat terrorizálni

Az infrással nem lehet háziállatokat terrorizálni

Az infrással nem lehet háziállatokat terrorizálni


Az asszonyi moderáció súlya alatt sanyargó macskabarát családoknak kompromisszumként az infravörös fegyverrel felvértezett tank lehet a megoldás. Itt nincsenek repkedő lövedékek, csak láthatatlan halálsugár. A képlet pofonegyszerű: négy bekapott találat után a játékos vesztett.

Ára: 12 900 forinttól kezdődnek, de 20-25 ezerért már komoly darabokat lehet kapni. Ár-méret arányban szinte verhetetlen.

Duma, amivel otthon megmagyarázhatjuk: A gyermeket a történelem megismerésére ösztönzi, hiszen a kis tettestársaival biztosan el akarja majd játszani a kurszki tankcsatát.

Hátrányok: Éjszaka, félálomban a klotyó felé tántorogva biztosan rálépünk egy-két elgurult lövedékre, ami könnyen átmeneti egyensúlyvesztéshez, súlyosabb esetben hanyatteséshez vezethet.

Bukjunk le!

Annyira élvezem én a strandot...

Annyira élvezem én a strandot…

Annyira élvezem én a strandot…


A világ legnagyobb ökörségének látszó távirányítós tengeralattjáróban is rejtőznek figyelemreméltó lehetőségek. Ha nagyot veszünk, – kb. egyméteres, igazi sárga tengeralattjáró – annak az orrába kamerát lehet szerelni és ha nem vágnak ki azonnal a Széchenyi melegvizes medencéjéből, akkor szörnyű titkokat vehetünk szemügyre a segítségével. 18 éven aluliaknak inkább az arasznyi szerkezetet ajánljuk, azzal remekül lehet a guppikat terrorizálni az akváriumban.

Ára: 8-110 ezer forint között. Utóbbira akár fedélzeti kamerát is építhetünk.

Duma, amivel otthon megmagyarázhatjuk: A húsleves mélyére merülve értékes információkat gyűjthetünk a csirkelábak számáról és feldolgozottsági állapotukról.

Hátrányok: Kisfiúk semmiféleképpen sem vihetik magukkal a kádba, mert a hajócsavar veszélyes üzem a számukra.

Feketemágia

Elképesztő erő

Elképesztő erő

Elképesztő erő


Az élet sok egyéb területéhez, a modellezés sem lehet meg csúcstechnika nélkül. A helikopterekben giroszkópok, dolgoznak, de 100 ezres összegért a gépet emberi segítség nélkül lebegésben tartó elektronika is kapható hozzájuk.

Az építésnél felhasznált anyagok között nem ritka a karbon, vagy a titán sem,  de a villanymotorok, vezérlések terén is elképesztő megoldásokkal találkozhat, aki kicsit mélyebben elmerül a témában. A pillekönnyű, de borzasztó teljesítményű akkumulátorok is valósággá váltak már, igaz minden profi cuccnak ára van. Méghozzá igen húzós ára.

A gépeket a Kyosho-márkaboltban próbálgattuk, nyomkodtuk, nyalogattuk. Tegyen Ön is hasonlóképpen!