V2V: autónak, autótól
Az STS-ben a 469 lóerős motor is érdekes volt

Az STS-ben a 469 lóerős motor is érdekes volt

Az STS-ben a 469 lóerős motor is érdekes volt


Hatodik-hetedik érzék és egyéb varázserő híján a General Motors inkább az autók egymás közötti kommunikációján dolgozik. Hasonló rendszereket más autógyártók is fejlesztenek, de a GM különösen sokat tesz az ügyben és a kísérleti autókat vezetve azt mondhatjuk, jól is állnak a megvalósítással.

A V2V-szisztéma (vehicle to vehicle – autónak autótól) még kísérleti stádiumában is imponálóan sokat tud. Megmondja például, hogy a valahol szirénázó jármű merről közelít felénk és milyen gyorsan jön. Ez talán azoknak is segít, akik ostobán lemerevedve feltartják a mentőautót, mert látványosan fogalmuk sincs, merre engedjenek utat.

Így működik: autó az autónak
A V2V-rendszer csak modern autókban működik. Hardveroldalról minimális feltétele az ABS megléte, amelynek érzékelőiből tudható, mennyivel megy, mikor és mekkorát fékez az autó. A rendszer a kocsi CAN-BUS rendszeréből nyeri ki a szükséges információkat, a GPS műholdjeleiből pedig látja, merre halad az illető. A jelek továbbítására a többi autóban vezeték nélküli WLAN-kapcsolat szolgál, egy erre a célra tartalékolt frekvencián. A rendszerhez csak a tömegtermelésben bevált, olcsó komponenseket használnak, hogy a biztonság megfizethető maradjon a kisebb autók vásárlóinak is.

Jelzi, ha ütközés jön

Figyuzzá, útfelbontás jön!

Figyuzzá, útfelbontás jön!

Figyuzzá, útfelbontás jön!


A balesetmegelőzésben nagy szerep juthat az egymáshoz veszélyes sebességgel közeledő autók jelzéseinek kereszteződések előtt. Az autók még azelőtt figyelmeztetik vezetőiket az ütközésveszélyre, hogy az emberek megpillantanák egymást. A hangjelzésen és a képernyőn megjelenő üzeneten kívül az autó egy automatikus, rövid, de kemény fékezéssel is reagálásra készteti a vezetőket, ha a haladási irány és a sebesség alapján máshogy nem kerülhető el a baleset.

Figyeli a holtteret

Két hétig építették beléjük a technikát

Két hétig építették beléjük a technikát

Két hétig építették beléjük a technikát


A holttérfigyelő-berendezés nem új, sorozatgyártású Volvókhoz már rendelhető is. Ez a sávváltásban segítő rendszer a tükör melletti lámpa villogtatásával és az ülésbe épített rezgőmotorral tudatják, ha összeütköznénk valakivel.

Az egymással kommunikáló kocsik jelzik, ha előttünk egy autónak villog az elakadásjelzője. Ez többek között akkor hasznos, ha a meghibásodott autó épp beláthatatlan helyen, például bukkanó vagy kanyar után áll.

Tudja, amit nem látunk

Ha az illetőt épp egy kanyar után vagy tejszerű ködben éri a balszerencse, akkor sem fogjuk telibeverni hátulról. A lerobbant autó kikerülésére időben felkészülhetünk, mert a kísérleti autók jelzik a vészvillogózót a belső képernyőn.


Amikor az érzékelők szerint belerongyolnánk egy álló vagy előttünk sokkal lassabban haladó kocsiba, megjön a figyelmeztetés az ülés rezgetésével, kapunk hangjelzést és egy ábrát a belső kijelzőn, de a GM mérnökeinek még
Figyelmeztet, ha jön valaki, aki elnézte a táblát

Figyelmeztet, ha jön valaki, aki elnézte a táblát

Figyelmeztet, ha jön valaki, aki elnézte a táblát


valami eszükbe jutott. Az utoléréssel fenyegetett autó villogtatja a féklámpáját is, ami együttesen csak elég arra, hogy reagáljunk.

Jelek az ABS-től

Az ABS és az ESP adatait továbbítva a mögöttünk jövők időben megtudják, ha jégborda, olajfolt vagy bármi más miatt hirtelen és váratlanul romlik a tapadás az adott útszakaszon. A kocsik továbbá képesek közölni egymással, ha az egyik vezetője vészfékezésre kényszerül.

Ugyanígy értesülünk arról is, ha útfelbontás miatt megszűnik a sávunk. A jelzéssel párhuzamosan az érvényes sebességkorlátozást is kijelezte a rendszer a navigációs berendezés képernyőjén illetve a Chevrolet Epica esetében a speciális kormánykeréken.

Lécci ne húzd rám, kéri a Caddy STS

Lécci ne húzd rám, kéri a Caddy STS

Lécci ne húzd rám, kéri a Caddy STS


Minimum öt év

Az összes itt leírt funkciót kipróbáltuk, tényleg működnek a gyakorlatban is. Persze most még csak a bemutatóra elhozott Saab 9-3 kombiban, Chevy Epicában, Opel Signumban és Cadillac STS-ben élvezhetjük ennek biztonságát, az utcai forgalomban és normál autókban még sokáig nem. A V2V-rendszerek szériaautókban való elterjedésére még éveket kell várni, a fejlesztők szerint valamikor 2012 és 2015 között jelenhetnek meg.