M0 nincs, látogatóközpont van! 1

M0 nincs, látogatóközpont van!


Első hallásra talán sokan felháborodva hallgatták a híreket, mikor nagyjából egy hónappal ezelőtt bejelentették az M0 látogatóközpont megnyitását. Ellátogattunk hát a helyszínre, és megnéztük, mire költik a pénzt, ahelyett, hogy az utat csinálnák végre.

A központ az M3-as 12. kilométerszelvényénél leledzik, bár erről egyetlen tábla sem informál bennünket a környéken. Kis kóborlás után, alaposabban átolvasva a közleményt kiderül, hogy a kiállítás az ügyfélszolgálati iroda épületében található, amit szintén egyetlen látható helyen elhelyezett tábla sem hirdet az áruházak, gyorséttermek és a benzinkutak közötti térben.

Miután valami csoda folytán rátaláltam az épületre és betettem a lábam a “látogatóközpontba”, máris csökkent valamelyest az idegrendszeremet terhelő nyomás, amit maga a központ létezése generált kusza, de jól kiépített idegpályáim között.

Érzésre senki sem szakított nagyot a néhány papírból készült információs táblán, a pár matchboxon, a számítógépen és a tévén, ami talán már korábban is megvolt. Nem nyitottak új épületet a kiállításnak, hanem a látványra feleslegesen nagy váróteret próbálták kihasználni. Fölöslegesen sok adóforintot legalább nem adtak ki a kiállításra.

Nagyon valószínű, hogy rajtam kívül még senki sem járt itt azért, hogy felfedezze a makadám út és a római autópálya szerkezetét, legalábbis a kép ezt mutatta. Csak egy egy-két dühös kuncsaft fáradt be elvétve az ügyfélszolgálatra, akik láthatóan nagy ívben tettek a falakról rájuk zúduló információáradatra, és minél előbb szerettek volna továbbállni.

Ottjártamkor szegény ügyfélszolgálatos néninek muszáj volt eltűrnie, ahogyan rajta kérték számon, mi a fenének kell 1000 forintot pluszban kifizetni, ha elrontották a rendszámot a benzinkúton. Gyakran előfordul ez az eset, mindenképpen ellenőrizzük, mielőtt aláírjuk a papírost. Amúgy tényleg pofátlanság!

A központ leglátványosabb része az a terepasztal, amin gombnyomásra LED-sorokkal kivilágíthatjuk az autópályákat és megtekinthetjük, milyen hosszú lesz a sztrádahálózat 2015-ig, persze, csak ha minden összejön!

1942 óta húzódik

Egy a főváros körül húzódó gyorsforgalmi út gondolatát, állítólag már 1942-ben megfogalmazta Dr. Vásárhelyi Boldizsár, a BME egykori professzora. Az elképzelést egy időre szőnyeg alá söpörték, majd a 70-es években újra elővették, és azóta döcög az építkezés.

Az elkerülő út fő funkcióit szintén évtizedekkel ezelőtt megfogalmazták, már akkor is nagyon ráéreztek a dologra. Ezek szerint egy jó elkerülő út: a, összeköti és hálózattá szervezi a sugárirányú gyorsforgalmi utakat; b, tehermentesíti a belső területet az átmenő forgalomtól; c, forgalmi gyűjtő és elosztó szerepet lát el; d, segíti a főváros külső területeinek és az agglomerációs települések egymás közötti forgalmának lebonyolítását.

És mire lenne jó még az M0-ás? Miért nem készült már el? Miért nincs még északi szakasz? Válaszok a következő oldalon!


Jelenleg az északi híd megépítése körül folyik a vita, az önkormányzatok és a zöldek állandó tiltakozása miatt. A híd megépítését ígérték már 2006 végére, jelenleg 2007 decembere szerepel a tervben, de a bírósági tárgyalások miatt nem csodálkoznánk, ha a kivitelező nem tudná tartani ezt a határidőt sem. Eközben csak roskadozik a Margit híd és gyakorlatilag az összes többi is, aminek felújítását az M0 északi híd elkészültéig próbálják halogatni.

Aszfalt helyett surrogós beton

A M0-ás keleti szektora elvileg készül és jövő év végére elméletileg be is fejezik a munkát. Az eddig elkészült 12,7 kilométeres szakasz az M5-ös és a 4-es út között található és kiváló minőségben, gyér forgalom mellett autózható.

A keleti szektor különlegessége, hogy a többi szakasszal ellentétben nem aszfaltból, hanem betonból készült. Ez jobban bírja a terhelést, nem lesz rajta nyomvályú, és talán nem kell néhány éven belül újrafektetni. Persze drágább az aszfaltnál, de hosszú távon állítólag megtérül a befektetés.

Sokan hibának titulálják, hogy a betonút – felépítése miatt – jóval hangosabb az aszfaltnál. Surrogni tényleg surrog, de ezen kívül nincs baja. Próbáljunk annak örülni, hátha néhány év múlva sem veszünk majd el a teherforgalom által szétgyalázott aszfaltrétegek között.

Matricát SMS-ben

Nem tudunk olyan helyről, ahol a városi körgyűrű használatáért fizetni kellene, de a kapott tájékoztató füzecskében azért erre külön felhívják a figyelmet. Legyen minek örülni, ha már egyszer út úgysincs, ami pedig van, ott meg egyfolytában dugó és baleset lassítja a közlekedést.

A látogatóközpont nagy számban nyomott brossurával hirdeti az sms-ben történő autópálya-matrica vásárlási lehetőséget, amivel szemben erős aggályaink vannak. Ilyen jellegű visszaélésekről még nem hallottunk, de kíváncsiak lennénk, hogy egy esetleges félreértés tisztázásakor kinek lesz meg öt év múlva a vásárlást visszaigazoló üzenete. A matricarendelésért plusz 100 forintot kell fizetnünk, ha mobilon jutunk hozzá.

Addig játssz a medzsóval!

A teljes Budapestet körbeölelő M0-ás elvileg 2015-re formál egy igazi gyűrűt, de addig még rengeteg dolog történhet. Ha ennél előbb szeretnénk megkerülni Budapestet, akkor feltétlenül látogassunk el a látogató központba, üljünk le a porondra, lökdössük odébb a gyerekeket, rakjuk ki az utat saját kezűleg, és toljuk végig a medzsót rajta, hangosan brümmögve.

Kommentár nélkül közöljük a Pesti Csoport Kft. reakcióját a cikkre:

“Az EU Kohéziós Alapja közel 300 millió euróval támogatja az M0 keleti szektorát. Közben előírta, hogy az épittető Nemzeti Autópálya Zrt-nek külsős cégek bevonásával kell a kommunikációt és a lakossági tájékoztatót végeztetni. Így vesz részt a PESTI CSOPORT kft. is a kommunikáció irányításában. Ez a tevékenység többrétű. Egyrészt működtetünk egy weblapot www.m0.hu címen, (ugyanez elérhető a www.nart.hu/m0 címen is), másrészt van egy call center, ahová bárki betelefonálhat és kérdéseket tehet fel ( megjegyzem, hogy a honlapon is lehet kérdéseket feltenni). Mindemellet létrehoztuk a látogatócentrumot, és lakossági tájékoztató “road show”-kat szervezünk szakértők bevonásával. Természetesen élünk a direktmarketing eszközeivel is szórólapot készítettünk és terítünk, sajtóhirdetésekben, óriásplakátok segítségével próbáljuk még szélesebbé tenni a lakossági tájékoztatást. Ugyanakkor a sajtó tisztelt képviselőiről sem feledkeztünk meg, így közleményekkel, háttéranyagokkal, sajtótájékoztatók szervezésével próbálunk minél több információt adni.”