Azt követően, hogy Essenben egy különleges, több mint 200 lóerős Smartot állított ki a Mercedes, most az Unimogból készítettek különleges átalakítást. Ezúttal is a Brabust kérték fel a jármű megalkotására.

Nem véletlen, hogy a Brabus éppen a Dubai Autókiállításon mutatta be az átalakított Unimogot, hiszen az arab világ tehetősei a gyors kocsik mellett a sivatagi játékszereket is kedveleik. Előszeretettel száguldoznak homokfutókkal, quadokkal, terepjárókkal a dűnéken.

Ahhoz, hogy valaki a Black Edition nevű Unimoggal döngethessen, az U500 140 ezer eurós alapára mellé az átalakítás költségeit, 90 ezer eurót is hozzá kell adnia. Ezért a pénzért (átszámítva összesen 58,2 millió forint) azonban egy igazán különleges járművet kap.

Az 5,38 méter hosszú, 2,95 méter széles illetve 2,95 méter magas Unimog kívül-belül egyaránt megújult. Új lökhárítók, krómozott bukócsövek, valamint a felfelé vezetett “kémény” teszi látványossá a “traktort”. A brutális látványért a 455 milliméter széles, 24 colos abroncsok is sokat tesznek.

A külső mögött azonban tartalom is van, hiszen a motortérben csücsülő széria 6,4 literes soros hathengeres 280 lóerőt tud, a hozzá illő felezős váltóval pedig akár 1100 newtonméter is juthat a kerekekre. Ám száguldozásról szó sincs, az üresen 7,69 tonnás Unimog maximális sebessége 120 km/óra, viszont akár 4,3 tonnát magával tud vinni a jármű.

Belül keleti kényelem fogadja a vezetőt. A tetőt, az A- és B-oszlopokat Alcantara, a sportüléseket Mastik-bőr, a padlót velúr szövet borítja. Az utasteret 16 részes valódi karbon kiegészítőkkel díszítették fel, a pedálok viszont alumíniumból készültek, az új sportkormányt bőrrel vonták be. Az Unimoghoz szériafelszereltségben járó szervokormány mellett a Black Edition utasai kétzónás légkondicionálót, 6,5 colos képernyővel szerelt navigációs-rendszert és CD-váltót is kapnak.