Azok után, hogy leplezetlenül is lefotózták élelmes járókelők a Mercedes új szabadidőautóját, várható volt, hogy megjelennek a hivatalos információk is az típusról.

Korábban az a hír járta, hogy ez a modell lesz a legendás G-osztály utódja, ám a gyár közben bejelentette, hogy a terepjárót még öt évig biztosan gyártják, sőt, hamarosan kisebb frissítésen is átesik az autó. Ennek megfelelően ez az új autó a GL nevet kapta.

A GL 5088 milliméter hosszú, 1920 milliméter széles, amihez 1840 milliméteres magasság és 3,075 méteres tengelytáv társul. A szabadidőautó karosszériája jóval robosztusabb formát mutat, mint az M-osztályé, ám a lámpák és egyéb részletek, mégis lággyá teszik a formát. A karosszéria ebben a kategóriában jó, 0,37-es alaktényezővel bír. A méretes külső nagy belsőt rejt, az autóban heten utazhatnak.

Eltekintve a harmadik üléssortól, kevés meglepetést rejt a csinos kasztni. A műszerfal és a középkonzol a képek tanúsága szerint olyan, mint az M-osztályban. Még a harmadik sorban ülők is kényelmesen utazhatnak, 815 milliméter a távolság az középső ülésektől, illetve 979 milliméteres fejtér várja az utasokat.

Ha azonban csak öten utaznak az autóval, és bazi nagy csomagtartóra van szükség, akkor elektromos motorok egy gombnyomásra a két különálló hátsó ülést a csomagtér aljába süllyesztik. Ekkor 1240 literes hely jut a csomagoknak, de akár 2300 literig bővíthető a tér – így marad hely két méternél is hosszabb rakománynak.

V6-os és V8-as motorok alkotják az új GL sorozat motorpalettáját, melyben európai szemmel érdekesség, hogy a dízelek a belépőmodellek. A leggyengébb változat a 320 CDI jelzésű 3.0 literes V6-os 224 lóerővel. A dízelek kedvelői választhatják még a 420 CDI-t 306 lóerővel, ennek maximális nyomatéka 700 newtonméter. Mindkét változat teljesíti az EU4-es emissziós normát, alapfelszereltségként jár hozzájuk a részecskeszűrő.

Az amerikai piac számára sokkal érdekesebb az S-osztályban bemutatott, új fejlesztésű 5,5 literes V8-as. A GL 500-as 388 lóerőt tud. Újdonságként a GL kapja meg elsőként az új 4,6 literes V8-ast, a GL 450 néven futó variáns motorja 340 lóerőt teljesít. Ahogy a dízelek, úgy a benzinesek is teljesítik az EU4-es normát és az amerikai LEV II-es (Low Emission Vehicle) normákat is. Mindegyik GL-t a 7G-TRONIC, hétfokozatú kapcsolható automataváltóval szerelik.

Állandó négykerék-hajtás jár a GL-hez, ami az alapfelszereltség részét képező légrugózással és az adaptív lengéscsillapító rendszerrel lehetővé teszi, hogy a vezető terepre is kimerészkedjen az autóval. 307 milliméteres hasmagasságig emelhető a karosszéria, a GL gázlómélysége 60 centiméter.

Olyan különleges off-road kiegészítők is segítik a GL vezetőjét, mint a lejtmenet-vezérlő, a terep-ABS, illetve a 100 százalékos differenciálzárral kombinált felező is.

Biztonság tekintetében is mérföldkő a GL, hiszen a kategóriában elsőként kínál baleset megelőző biztonsági rendszert. Ha a PRE-SAFE-rendszer vészfékezésből vagy az autó durva megfarolásából úgy érzékeli, hogy baleset fog bekövetkezni, bezárja a tetőablakot, a vezetőülés kivételével az összes ülést biztonságos pozícióba állítja és megfeszíti az övfeszítőket.

Hivatalosan 2006 januárjában a Detroiti Autószalonon mutatják be az autót, amely a “Mercedes minőséggel – Amerikában készült” jelmondatnak megfelelően az USA piacán lehet igazán keresett. Az európai vásárlóknak 2006 szeptemberéig kell várniuk az autóra.