Új köntösben a Cayman és a Boxster

Ahogy arról már beszámoltunk, a TechArt egy tuningolt rendőrautót mutat be az Essen Motorshow-n. Emellett azonban a vevőkről sem mondtak le, ezért két újdonságot is lelepleztek.

[bekkep]Elkészültek a legfiatalabb Porsche, a Caymann első optikai csomagjával. Az autó a gyári lökhárítóra szerelhető első spoilert, hátul pedig diffúzort kapott, a motorháztetőre kis szárny került. Mindez együtt javít az autó stabilitásán. Az összképet az egyedi küszöbök teszik teljessé, amelyek a két tengely közötti levegő örvényeit simítják ki.

A látványt a TechArt könnyűfém felnijei fokozzák, ezek 17-20 col közötti méretben kerülhetnek a Caymanra. A legnagyobb kombinációnál elöl 235/30, hátul 305/25-ös abroncsokat alkalmaznak.

25 illetve 30 milliméteres ültetést hoz a gyári lengéscsillapítókkal kombinálható ültetőrugók beszerelése, de az igazi “versenyzők” persze komplett sportfutóművet is kérhetnek.

[bekkep]Erre szükségük is lesz, ha elkészül a Caymanhoz szánt új TechArt blokk. Az átalakított motorban többek között a lökettérfogatot növelik 3,4-ről, 3,8 literre. A végeredmény az eredeti 295 lóerő helyett 370. Ekkor már nem maradhat el a fékrendszer cseréje sem. Belül teljes bőrborítást, légzsákos sportkormányt, alumínium pedálokat, váltó és kézifékkart találunk, de újak a szőnyegek is.

Közvetlenül a Cayman mellett mutatkozik be a Boxster Widebody. A TechArtnál hagyományosan előbb elkészül az adott Porsche visszafogottabb, majd a komolyabban átalakított változata. Így volt ez a Boxsternél is.

A szélesített modell nyolc centiméterrel szélesebb, mint a széria Boxster. De nemcsak a sárvédőket cserélik le, újak a lökhárítók is. Kihasználva a szélesítés lehetőségeit, a látvány mellett műszaki szereppel is felruházták az új elemeket. Mindkét sárvédőn méretes nyílásokat találunk, az elsőkön a menetszél kiszippantja a hőt a fékektől, hátul pedig több friss levegő jut a motorhoz.

[bekkep]Az állítható futóművel 2,5 centiméterrel lehet leültetni a karosszériát, ezzel még nagyobbnak látszanak az amúgy sem csöppnyi kerekek. A Widebody Boxsterhez 8,5×20 illetve 11×20 colos felniket használnak, 235/30 és 305/25-ös gumikkal.

Egyelőre még nem készült el az új motor a Boxsterhez, de a motorvezérlés átprogramozásával, sportlégszűrő és sportkipufogó beszerelésével 15 plusz lóerőt kaphat a vevő.