Izgalmas célt tűzött ki maga elé a Peugeot hazai importőre: szeretné elérni, hogy a 407 vásárlóinak 40 százaléka az SW mellett döntsön. Ez azért érdekes, mert a 406-os esetében ez az arány csak öt százalék körül volt.

A két kombit azonban össze sem lehet hasonlítani, míg a 406 Break egy hétköznapi, nagy csomagterű kombi volt, addig a 407 SW inkább a hagyományostól eltérő formát kedvelőknek szól.

Nem csak formájából adódik az autó nyúlánk megjelenése, hanem a valódi növekedésből. Az SW a limuzinhoz képest 87 milliméterrel lett hosszabb, amellett, hogy a tengelytáv továbbra is 2725 milliméter maradt.

A két típus a hátsó tengelyig megegyezik, a hossznövekedés a nagyobb hátsó túlnyúlás eredménye. Magasságban mintegy négy centivel nagyobb az SW, ami főleg a tetősínek felszereléséből adódik.

Ami igazán izgalmassá teszi a kombit, az a hatalmas, 1,6 négyzetméteres panoráma üvegtető, amivel 4,28 négyzetméterre nőtt az autón az üvegfelületek nagysága. Ennek köszönhetően sokkal világosabb, szelősebb lett az utastér. Nyáron, a tűző napsugarak ellen elektromosan működő rolóval védhetik magukat az utasok.

Franciásan puhára tömött, de jó oldaltartású ülések várják az utasokat. Hátul minimálisra csökkent a “kardánalagút” kitüremkedése, ami kényelmesebbé tesz az utazást, ha hátul hárman ülnek. A vezetőülés hosszirányban 240, magasságban pedig 50 milliméteres távolságban állítható a végpontok között.

Az első utasülés minden változatban, akár vízszintesig lehajtható, így akár 2,7 méter hosszú tárgyak is szállíthatók. A hátsó ülések 1/3-2/3 arányban lehajthatók, sőt, az üléslapok nem csak fölhajthatók, hanem ki is vehetők, amivel további szabad helyet teremethetünk.

A hossznövekedés jót tett a csomagtartó méretének, ami negyven literrel lett nagyobb, mint a limuziné, de még így sem tágas ebben a kategóriában. Ezenkívül két oldal egy kilenc, illetve tizenkét literes zárt rakodórést alakítottak ki.

Nem csak ez segíti a poggyásztér jobb kihasználást, hanem a külön nyitható hátsó szélvédő is. Ha szűk helyen állunk, vagy egyszerűen csak kisebb tárgyat akarunk a csomagtartóba tenni, nem kell az egész ajtót felnyitni. 61,5 centire van a talajtól a csomagtér alsó síkja, ami megkönnyíti a nehéz tárgyak beemelését.


Akárcsak a Berline, az SW is hatféle motorral rendelhető. Négyféle benzinmotor 1,8 (115 LE), 2,0 (136 LE), 2,2 (158 LE) és 3,0 V6 (211 LE), és kétféle dízel 1,6 (108 LE), és 2,0 (136 LE) áll a vevők rendelkezésére.

Változattól függően öt, illetve hatsebességes kézi, vagy négyfokozatú adaptív automata váltóval készülnek az autók. A V6-os motort új, hatsebességes automatával szerelik.

Elöl kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros futómű felelős az utasok kényelméért. A V6-os modellben változtatható keménységű lengéscsillapítókkal készül, amivel a komfortot kedvelők mellet a sportos vezetőknek is kedvez.

Az alapfelszereltség része a menetstabilizáló rendszer és a kipörgésgátló, a légkondicionáló és a hét légzsák is. Felárért a hátsó utasok is kapnak oldallégzsákot és övfeszítőt. Minden modell CD-s rádióval kerül forgalomba, de a magasabb hangzásbeli igénnyel rendelkezők komplett JBL hangrendszert is kérhetnek.

Ez a hifi 240 wattos elektronikus erősítőt, elöl hat utas rendszert, négy utas rendszert hátul és egy a csomagtartóban elhelyezett mélynyomót tartalmaz.

A Peugeot 407 SW alapára 400 000 forinttal magasabb, mint a limuziné, azaz az 1,8-as modell 5 650 000 forinttól vehető meg. A 2,0 literes dízelmotorral szerelt változat 7 050 000 forinttól kapható, a 3,0 literes V6-os változat ára pedig 9 milliótól indul.

Szeptember végéig 293 darab 407-est értékesítettek, azért ennyit, mert a gyár nem tudta teljesíteni a megrendeléseket, ami mintegy kétszer ennyi volt. 2005-ben 1300 darab 407-est kíván eladni az importőr, amiből 520 darabra tervezik az SW-k számát.