Mini: régi és új 1

Mini: régi és új

A több mint negyven éves történelmet megélt ős-Mini históriája egyszerűen kezdődött. A görög származású Sir Alec Issigonis egy vacsora közben vázolta fel egy szalvéta sarkára, hogyan is képzeli el új koncepciójú autóját. Olyan autót rajzolt, mely kis helyigénye miatt könnyedén tud közlekedni az 1950-es évek végi forgalmi dugókban, de mégis teljes értékű autója tud lenni egy négyszemélyes családnak.

A Mini 3 méteres hossza elég rövid ahhoz, hogy bármilyen kis parkolóhelyre beférjen, 2 méteres tengelytávja viszont kellő nagyságú utasteret eredményez akár négy felnőttnek is. Ez a két adat meghatározó a Mini felépítésében. Az első és hátsó túlnyúlások minimálisak, a kerekek szinte az autó sarkaiban találhatók.

Ebből adódik a nagyszerű vezethetőség és a fantasztikus szlalom-tudás, mivel az autó gyakorlatilag felboríthatatlan. Sajnos van még egy sajátossága a Mininek, amihez hozzá kell szokni, ez pedig a ferdén kinyúló kormányoszlop és a teherautós szögben álló kormány. Volt még egy igen fontos tulajdonsága a brit szupermininek, méghozzá az ára. 500 fontos árával a Mini a piac legolcsóbb autójának számított az 50-es évek végén Nagy-Britanniában.

Nemcsak szokatlan felépítése miatt volt feltűnő jelenség a Mini. Az Issigonis tervezte autó forradalmasította az autóépítést keresztbe beépített orrmotorjával, elsőkerék-hajtásával és a váltóval egybeépített differenciálművel. Napjainkra a keresztmotoros-fronthajtásos építési mód uralkodóvá vált a kisautók között és az alsó középkategóriában.

Mivel az első Mini abban az időben született meg, amikor az Austin és a Morris közös céget alkotott BMC, azaz British Motor Corporation néven, az új kisautó rögtön két márka alatt jelent meg. Az egyik modellt Austin Sevennek, a másikat Morris Mini-Minornak hívták.

1959-es piacra lépését követően a Mini még negyven évig volt aktív részese az újautó-piacnak. Számos változatban, karosszéria felépítéssel látott napvilágot, és motorkínálata is folyamatosan megújult. A kezdetben 850 köbcentis motort követte az ezres, majd az 1,3-as, és ennek hengerenkénti befecskendezéses változata. A 10 colos felnit 12 colos acélfelni, a jobban felszerelt modelleken pedig könnyűfém keréktárcsa váltotta fel.

A Mini remek fordulékonyságát hamar felismerték az autóversenyzés szerelmesei is. 1961-ben mutatták be az első Mini Coopert, melynek főkonstruktőre a Forma-1 világában jártas John Cooper volt. A kisautóba a 34 lóerős motor helyett 55 lóerős, 997 köbcentis egységet ültettek, és az első dobféket is tárcsákra cserélték. Két évvel később a Cooper S már 1071 köbcentis motort kapott. Ez volt az az autó, melynek versenyváltozatával már nem csak közönség-, hanem sportsikereket is elkönyvelhettek. 1964-ben, 65-ben és 67-ben egy Mini Cooper S gördült át elsőként a Monte-Carlo rali célvonalán.

A jellegében teljesen változatlan Mini 41 évig maradt gyártásban. Az utolsó autó 2000 október 6-án hagyta el a longbridge-i MG-Rover gyár kapuját. Az autó ugyan elment, de a márkanév megmaradt. Még ugyanebben az évben látott napvilágot a BMW-éra új Minije.

A bajor autógyártó önálló márkájaként újjáélesztett kisautó az ős-Mini vonásait próbálta feléleszteni, modern csomagolásban. A Mini jellegzetességei, vagyis a sarkokig kitolt kerekek és az élvezetes vezethetőség átkerültek az új autóba is, és természetesen az előd design-vonásait is átültették a harmadik évezred Minijébe.

A BMW-Mini kiköpött mása az elődnek, csak mintha minden méretét megszorozták volna másféllel. A kerek első lámpák és az általuk közrefogott fényszórók, a karosszériából kiugró hátsó lámpák, mind-mind gondosan kidolgozott részletek. Különös figyelmet szenteltek annak is, hogy a szélvédő elég merőleges legyen ahhoz, hogy az elődre hasson, de mégse szálljon szembe túl dacosan a menetszéllel. Szintén nagyon szép részlet a tető, mely sipkaként túlnyúlik az oszlopokon és kis esőperemet képez.

Az utastérben is igyekezett a BMW tervezőcsapata az ős-Mini hangulatát megteremteni. A hatalmas sebességmérő uralja a műszerfalat, melyet a legelső Minihez hasonlóan a középkonzolon helyeztek el. A későbbi Minikben a mutató a többi autón megszokott helyére, a kormány mögé költözött. Az új Miniben a kormány mögött a fordulatszámmérő található.

Annak ellenére, hogy a BMW-féle Mini 60 centivel hosszabb, mint elődje, utastere nem lett észrevehetően nagyobb, sőt talán mintha kicsit szorosabb lenne. Az új Mininek ugyanis már más célja vannak mint elődjének, így egy sor biztonsági előírásnak meg kell felelnie, ami értékes kilókat és centiket jelent. Míg az előd elfogadható méretű csomagtartóval rendelkezett és pótkerék is járt hozzá, addig az új Miniben csak parányi csomagtartó és defektjavító készlet van.

Más korban, más szellemben született a csak nevében azonos 2000-es Mini és a brit autógyártás hőskorában porondra került ős. A két autót összekötik a közös vonások és az érzelmi gyökerek. Az 1959-ben megszületett Mini 41 éves pályafutása alatt óriási rajongótáborra tett szert, az új Mini már bemutatásakor is lelkes fogadtatásban részesült, és közönsége folyamatosan bővül. Vannak aki az elődöt megszeretve ültek át az újba, de vannak olyan fiatalok is, akik az új Minin keresztül ismerték meg a nagy elődöt.