A húszas 1

A húszas

A félköríves kilométeróra távolságmérőjén sok-sok nulla sorakozik egymás után. Csak az utolsó két tárcsa fordult már el, azok se túl gyakran, az egyik egyszer, a másik tizenötször. Gyanítható, hogy e 15 kilométer java motorindítás nélkül gyűlt össze, a folytonos tologatások közel három évtized alatt tekintélyes távolságot eredményezhettek.

A fekete P20-as szerencséje annak köszönhető, hogy hajdan kiállítási darabbá minősítették. Sajnos nem sikerült kideríteni, hogy mikor, hiszen az 1971 májusára tehető gyártási idő valójában semmit sem jelent. Lehet, hogy a gyártósorról azonnal a pódiumra került, ám elképzelhető, hogy néhány hónapig, esetleg egy évig is raktárban pihent, és csak később lett belőle főszereplő.

A P20-asok nullszériájának a terv szerint 1967. december 31-ig kellett készen lennie, és az előírt időben meg is kezdődtek a nyúzópróbák. Bár a kereskedelem 1968-ra már kétszáz darabot rendelt, csak az év utolsó napjaiban került sor az első ötven darabos szállítmány útnak indítására. Visszaemlékezések szerint negyvencentis hóban vitték haza a boldog tulajdonosok új szerzeményüket. Volt, aki ezer forint jattot adott a Keravill-eladónak (mai értéken kb. ötvenezer), hogy félretegye számára a vágyott motort.

A P20-as gyártásának szűk hat esztendeje alatt számos kisebb-nagyobb változtatást, fejlesztést hajtottak végre a gyárban. Ezek dokumentációi máig nem ismertek. Ebből következően válnak főszereplőnk tartozékai is vitathatóvá.

Ha az első szériás P20-ashoz hasonlítjuk, több eltérés figyelhető meg. Elsőként a keresztrudas túrakormány eshet kritika alá, amely azonban használatos volt a típuson. A P20-as első szériáin még rugós ülést alkalmaztak, ezt azonban később olcsóbb és egyszerűbb, laticel betétes ülésre cserélték.

Ami a finom részleteket illeti, a bemutatóteremben maradt modell kerekeire Cordatic gumi került, a gyertyapipa Made in Hungary és ugyancsak magyar gyártmányú a kürt. A jellegzetes formájú lámpafejbe Bosch első üveg került.

A lámpafejben ott van a kilométeróra jótállási jegye, amiből kitűnik, hogy Szekszárdon készült, akárcsak a kürt. Visszaemlékező gyári dolgozók szerint a P20-ast általában fém első sárvédővel szerelték, de voltak műanyaggal ellátott szériák is. Az általunk bemutatott motort többen keveréknek minősítették, rámutatva, ez már régen nem az, mint amit annak idején levettek a szalagról. A későbbiekben több alkatrészt lebontottak róla és idegennel helyettesítették. A csepeli gyár megszűnését követő bizonytalan idők ismeretében ezt egyáltalán nem lehet kizárni, azonban egyértelműnek tűnik, hogy a motoron lévő minden alkatrész gyári új, kivéve azt a néhány dolgot, amelyeket korrózió miatt újra kellett krómozni.

A henger ugyanakkor matt fekete festést kapott. A blokk festve volt. Típusa válogatta a színt, ez éppenséggel szürke. Porlasztója szívászaj-csökkentővel ellátott légszűrőt kapott. Az eredeti szerszámok sajnos nem kerültek bele a szerszámdobozba, vagy eltűntek az idők során.

A kipufogók újrakrómozottak és amint lenni szokott, az eredetinél szebben. A krómozás előkészületei során derült ki, hogy a motor bizonyosan nem üzemelt még, mert a lamellák olaj- és korommentesek voltak, s az is, hogy a számuk meghaladja a Pannónia-dobokban szokásost.

Ha valaki egy veterán kiállításra ilyen fényezésű P20-assal nevez, aligha van esélye elegáns helyezésre. A fényezés kifejezetten igénytelen, narancsos, csiszolási karcok láthatók mindenfelé. Egyértelműen megfigyelhető, hogy a fényezés alá csiszolókoronggal alácsiszolták a lemezt. Nemcsak a tank, a lámpafej is narancsos, ennek ellenére, összhatását tekintve, szép a motor.

Néhány évvel ezelőtt, a külső felújítás befejezése után sor került egy indítási próbára. Némi izgalommal benzint töltöttek bele, beszerelték a feltöltött akkumulátort és a karburátor meg a légszűrő kitakarítása után sor került a startra. Mindenki meglepetésére a gyakorlatilag gyári új P20 könnyen, harmadik rúgásra indult. Az idő múlását inkább csak a motor rezgése nyomán az ülésből pergő elporladt szivacs jelezte.

Műszaki adatok
Motor: kétütemű, kéthengeres, léghűtéses. Lökettérfogat 246 cm3, furat 56 mm, löket 50 mm. Teljesítmény 23 LE 7500/min. Sűrítés 10,5, fogyasztás 2,85-4 l/100 km.

Ezt a cikket teljes terjedelmében és az összes képpel a Veterán Autó és Motor 2000. évi második számában olvashatja.