Januárban a Vezess olvasói már találkozhattak a Brabus 900 Rocket nevű fenevaddal, mely a Mercedes-AMG G 63-ból született, de annál azért komolyabb tudással és megjelenéssel rendelkező négykerekű. A külső megváltoztatásán túl motorjának lökettérfogatát 4,5 literre növelték, a teljesítményt 585-ről 900 lóerőre húzták, a maximális forgatónyomaték pedig 850 helyett 1250 Nm lett. A végsebesség ugyanúgy 240 km/óra, mint az AMG Performance-csomagos gyári verzióé, viszont a 0-100-as sprint ideje jelentősen, 3,7 másodpercre javult.

A modellből mindössze 30 darab készült, így aki későn ébredt, az valószínűleg már lemaradt volna. Sopánkodniuk viszont nem kell sem nekik, sem azoknak, akik nem tartották elég vagánynak ezt a modellt. A Brabus ugyanis előrukkolt a folytatással, a 900 Rocket Cabrióval.

A képre kattintva galéria nyílik!

45 fotó

A nehéz tető lekapása után joggal gondolhatja az ember, hogy ez kisebb tömeget és ennél fogva jobb gyorsulást eredményez, ám ez a hivatalos adatok szerint nincs így. Takkra ugyanazt tudja a kabrió, mint a keménytetős 900 Rocket, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy a vászontetős mechanika miatt 500 új alkatrészt fejlesztettek, valamint megerősítették az autót, azért gondolhatjuk, hogy nem sok kilót fogyott a jármű.

Elhagyott egy elemet az őrült terepjáró 7

Pár apróságot leszámítva a két autó között nincsenek további különbségek, az egyik apró módosítást az egy centivel vékonyabb hátsó gumik (345/25) jelentik a 24 colos felniken. Ha a fekete bőrbe és Alcantarába csomagolt beltérbe nehézkes lenne a bejutás, a sofőr segíthet magán azzal, hogy 4,5 centivel lesüllyeszti a futóművet.

Elhagyott egy elemet az őrült terepjáró 8

A Brabus 900 Rocket Cabrio ára nem ismert, de aki komolyan gondolja, hogy venne egyet, annak érdemes lehet belehúznia, hiszen ebből csak tíz példány készül.

A G-osztály népszerű tuningalap másoknál is: