A hatóságok a Budapesti Közlekedési Központ ellenőreinek közreműködésével hat járműről vettek le rendszámot, amelyekkel a szükséges engedélyek nélkül végeztek személyszállítást.

Többször előfordult, hogy a taxisofőrök nem a kért úti célra szállították utasaikat. Ilyen esetekben a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a járműveket kivették a forgalomból, majd az ellenőrzési pontra kísérték.

Az ellenőrzések során általános probléma volt, hogy a járművezetők nem adtak pénzügyi bizonylatot, valamint hiányoztak a kötelező arculati elemek a járművekről, úgymint az utastájékoztatók, a műszerfali tarifatábla vagy a taxiállomás-használati hozzájárulás matricája.

Előfordult, hogy egy taxis több mint másfél éve lejárt személytaxi-vezetői igazolvánnyal szállított utast. Az engedéllyel rendelkező taxisok körében is akadtak, akik a jogszabályban meghatározott hatósági árnál jóval magasabb viteldíjat alkalmaztak.

A BKK többször tapasztalta, hogy a taxisofőrök előre meghatározták a viteldíjat, és taxaméter használata nélkül, az előre meghatározott összeg ellenében teljesítettek szolgálatot.

Az ellenőrzés során olyan taxist is elfogtak, aki a Nyugati pályaudvartól a fesztivál helyszínére 60 ezer forintért szállította az utasokat, ami több mint tizenkétszerese a szabályos viteldíjnak. A sofőrt a BRFK munkatársai csalás gyanújával előállították.

A BKK többször is azonosított engedély nélküli szolgáltatókat, amelyek különféle mobilalkalmazásokon keresztül, hétköznapi civil járművekkel végeztek személyszállítást. Ezekben az esetekben a BRFK közúti bírságot szabott ki, a Közlekedési Hatóság pedig a jármű forgalmi engedélyét és rendszámát bevonta, valamint eljárást indított a járművezetővel és az üzembentartóval szemben.