Salvatore Ferragamo száz évvel ezelőtt, Hollywood aranykorában a legnagyobb amerikai filmsztárok ünnepelt cipőtervező mestereként szerzett magának nevet és vagyont. 1927-ben hazatért szülőföldjére, és Firenzében megalapította azt a nevét viselő vállalkozást, amelyet ma az olasz cipőipar meghatározó szereplői között tartanak számon. A céget a mai napig a család irányítja.

20 fotó

Ezzel a divatházzal lépett együttműködésre a Porsche olasz importőre annak apropóján, hogy pontosan negyven évvel ezelőtt alakult meg a márka hivatalos képviselete Padova városában.

Kiváló ízlésről és kiforrott értékítéletről tanúskodik, hogy a Ferragamo a lehető legkisebb mértékben akart hozzányúlni az autókhoz – ahogy az alapító gyermeke és a cég jelenlegi elnöke, Leonardo Ferragamo (a lenti képen balra) fogalmazott: a Porsche úgy tökéletes, ahogy van. Ezért inkább az apró, kifinomult részletekre összpontosítottak.

A legmenőbb cipőkről mintázták ezeket a Porschékat 6

A kifinomultság persze a Ferragamo esetében mindig is a szokatlan szín- és anyaghasználatot jelentette. A karosszéria egyedi színét, a Blusogno kék árnyalatot a zuffenhauseni és firenzei dizájnerek hosszas párbeszéde nyomán keverték ki, ihletként a Ferragamo ruha- és táskakollekcióinál alkalmazott bőrök és szövetek szolgáltak.

A legmenőbb cipőkről mintázták ezeket a Porschékat 7

A karosszériát vékony fehér vonalak díszítik – megint csak a Ferragamo munkássága nyomán –, a B-oszlopokon elhelyezett plakett a 40 éves évfordulóra emlékeztet.

A keréktárcsák szintén Blusogno-kék festésűek, fehér részletekkel; a kék kerékagy-borítás közepén szokatlan módon piros a Porsche-logó.

A legmenőbb cipőkről mintázták ezeket a Porschékat 8

A farra a típusjelzést (a programban a 911 Carrera 4 GTS és a Taycan 4S vesz részt) kézzel, fehér színben festik fel, a betűknek és számoknak Blusogno-kék szegélyt rajzolnak. A 911 hátsó hűtőrácsozata kívánságra az olasz trikolór színeire festhető.

A legmenőbb cipőkről mintázták ezeket a Porschékat 9

 

 

Az együttműködés olyasvalamit hozott a Porsche életébe, amire eddig nem volt példa: a beltér paldaofa-betéteit kékre színezték. Az ülések, a kormány és a váltókar Blusogno árnyalatúak, szürke kontrasztokkal. Nem csak a bőröket, de a varrásukhoz használt cérnát is kifejezetten ehhez a projekthez színezték.

A legmenőbb cipőkről mintázták ezeket a Porschékat 10

Az irattartót és a kulcstartót a kárpitozással azonos tónusú bőrből varrták, opcióként piros bélést kaphat a kesztyűtartó és az első csomagtartó. A küszöbbetétekben fehér Ferragamo logó világít, a műszerfali Sport Chrono időmérő óra számlapját az olasz nemzeti színek díszítik.

A legmenőbb cipőkről mintázták ezeket a Porschékat 11

Az indítókulcs oldala kék, az autókhoz fehérrel szegett, Blusogno-kék beltéri védőponyvát is ad a Porsche.  

A limitált széria darabszámai és vételára nem ismert, azonban azokat kizárólag a Porsche Italia hálózatában lehet megrendelni.

A legmenőbb cipőkről mintázták ezeket a Porschékat 12