A Toyota Motor Corp 2024-ben 10,8 millió autót adott el, ami enyhe csökkenés 2023-hoz képest, de a cég így is – immár az ötödik egymást követő évben – a világ vezető autógyártója maradt az eladásokat tekintve. A világ legnépszerűbb autótípusai között, az első tízben három Toyota modell is szerepel.
Ám a japán gyártó elsősorban nem a náluk szokásos január-decemberi időszak szerint méri magát hanem a japán üzleti év szerint, amely március végén zárult és amelyről most jelentek meg az adatok.
Az MTI által szemlézett adatok szerint az elmúlt pénzügyi évben a Toyota 11,01 millió járművet értékesített, 0,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
Mint a számokból kiderül a cég adózott eredménye 4765 milliárd jen (11 770 milliárd forint) volt, ami mondjuk a magyar költségvetés negyedének felel meg. Ez az eredmény kisebb az egy évvel korábbi 4945 milliárd jennél.

Toyota CH-R+
A japán járműgyártó bevétele 6,5 százalékkal rekordszintre, 48 ezer milliárd jenre (118 575 milliárd forint) nőtt, ami szinte felfoghatatlan összeg: a magyar költségvetés háromszorosa.
A Toyota a folyó pénzügyi évben nagyobb, 48 ezer 500 milliárd jen bevételre számít, miközben a nettó nyereség 34,9 százalékkal, 3100 milliárd jenre (7657 milliárd forint) csökken a gyengébb amerikai dollár és az amerikai vámok miatt romló globális kereskedelmi feltételek hatására.
Az autógyártó az áprilissal kezdődő új pénzügyi évre profitjának további esésére számít. A 2025-ös pénzügyi évben 1,7 százalékkal több, 11,2 millió jármű eladására számít a cég.
Számos új dolgot tervez Magyarországon 2025-re a Toyota, amiről a Vezess az alábbi cikkben számolt be: