A 2022 szeptemberében üzemeltetésre, fenntartásra, felújításra átvett 1237 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózatból mintegy 540 kilométert kell a többivel megegyező műszaki szintre hoznia három év alatt a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.-nek. A határidő idén augusztus 31-én jár le.
A felújítások várhatóan idén március 17-től folytatódnak. 2025-ben a tervek szerint további 3,2 millió négyzetméteren kapnak új burkolatot az MKIF Zrt. által üzemeltetett gyorsforgalmi utak, ez a főpálya 16 százalékát jelenti. Emellett felújítanak 40 hidat és 30 pihenőhelyet is.
A tervek szerint 2025-ben az M3, M7, M1, M35 pályákon lesz a legtöbb munka, de ezen kívül hét másik gyorsforgalmi úton is dolgoznak majd (M15, M85, M86, M30, M4, M70, M8). Ezekről a munkákról előre tájékoztatják majd a közlekedőket egyebek mellett ezen az új felületen keresztül is.