A több mint 3,3 millió érintett közül elsőként azok kapják meg a határozatot, akik letöltötték a NAV-Mobil alkalmazást ‒ közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A határozatokat elektronikusan (cégkapura vagy hivatali, illetve személyes tárhelyre) küldik mindenkinek, akinek van elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat.

Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, egyes civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.

A természetes személyeknek (magánszemély, egyéni vállalkozó, őstermelő) a gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó menüpontjában vagy a határozatban szereplő link használatával pillanatok alatt teljesíthető Ügyfélkapu+-os vagy DÁP-azonosítás után. Az applikációban csak akkor jelenik meg a fizetendő adó, ha a határozat megérkezett a tárhelyre.

Akik nem rendelkeznek a fenti azonosítókkal, a csekk helyett érdemes az Ügyfélportálról indítva bankkártyával befizetni az adót. Aki nem tudja másképp megoldani, csekket telefonon a NAV-tól igényelhet.

A korábbi évekhez hasonlóan a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó-bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással. Az átutaláskor nem a rendszámot, hanem az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni a közlemény rovatban, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.

A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe.