Egy év – két év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a mentőautót vezető sofőrt, aki esetriasztás közben összeütközött egy motorossal. A sértett a baleset következtében életét vesztette.

Az eset még 2021. március 23-án történt Budapesten, a VII. Kerületi Rottenbiller utca egyik kereszteződésében. Az ítélet nemrég született meg.

Mint a KTI közlekedésbiztonsági magazinja bemutatta a mentő kéklámpa-szirénával egy terhes kismamához tartott és épp egy piros lámpán haladt át, amikor a baleset történt. G. László mentősofőr az eset után a sajtóban úgy fogalmazott: ő meglehetősen lassan haladt át a kereszteződésen, ahol több jármű is szabad utat engedett neki. Szerinte eleget tett a megkülönböztetett jelzéssel közlekedők „dupla meggyőződési kötelezettségének”.

A felvételeken látszik, hogy több jármű is félrehúzódik a szirénázó mentő elől. Majd hirtelen balról feltűnik egy motoros és a mentő oldalába rohant.

A térfigyelő kamerák felvételei alapján Boncsér Sándor igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a mentő bár folyamatosan és láthatóan lassan haladt, nem állt meg a kereszteződésben, hogy meggyőződjön arról, mindenki megadja-e neki az elsőbbséget. Ezzel pedig megszegte a KRESZ-t.

A szerint a megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője – a rendőr és a vasúti átjárót biztosító jelzőberendezések jelzéseit kivéve – lényegében szinte minden közlekedési szabályt figyelmen kívül hagyhat, ha ezzel nem veszélyezteti a közlekedés biztonságát, mások és önmaga személy- és vagyonbiztonságát, továbbá, ha meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi szereplője megadja neki az elsőbbséget, lemond a maga elsőbbségéről az akadálytalan továbbhaladása érdekében.

A szakértő szerint ha lassít, vagy megáll, talán felfigyelt volna a nagy (az ütközés előtt 80 km/óra lehetett) sebességgel közeledő motorosra és akkor talán elkerülhető lett volna a tragédia.

Első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1 év 6 hónap fogházbüntetést szabott ki a mentősofőrre, aminek a végrehajtását három évre felfüggesztette. Ezt az ítéletet enyhítette a törvényszék részben az idő múlására tekintettel, részben pedig azért, mert a bíróság megítélése szerint a gondatlan baleset bekövetkezésében jelentős szerepe volt sértetti közrehatásnak, azaz gyorshajtásnak.

Az alábbi cikkben a Vezess azt tekintette át, hogy mit kell tenni ha jön egy megkülönböztető jelzést használó jármű: