Ahogy az tavaly történt a Blaha Lujza tér esetében, úgy a következő hónapokban egy másik forgalmas budapesti csomópont is akadálymentessé válik. A Nyugati téren három új, jelzőlámpával szabályozott gyalogátkelőt alakítanak ki – tudatta közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Nyugati pályaudvar mellett található csomópontban a járókelők a Nagykörúttal párhuzamosan a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Váci utat, valamint a Szent István körutat keresztezve is zebrán közlekedhetnek majd.

Kékkel jelölve mutatja a BKK térképe a várhatóan augusztus végére kiépülő, új gyalogátkelőket.
Június 19-én, hétfőn kezdték meg a városfejlesztési célzatú munkálatokat, és előreláthatólag két hónapot vesz igénybe az átkelők létesítése, vagyis augusztus második feléig fog tartani. Ezzel párhuzamosan a kapcsolódó kerékpáros infrastruktúrát is kiépítik, aminek köszönhetően megvalósul a Bajcsy-Zsilinszky úti és a kialakítás alatt lévő, védett Váci úti kerékpárútvonal összekötése.