Alighogy a Hennessey bemutatta kőkemény Bronco-átiratát, a Ford maga is lerántotta a leplet egy hasonló mértékben megvadított, de egészen más receptúrát követő Broncóról. A Bronco Raptor nem csak nevében igazodik a Ford pickupok hagyományos sportos csúcsmodelljéhez: igazi terep-versenyautóról van szó, amely mindent alárendel az úttalan utakon való száguldozásnak.

74 fotó

Kezdetnek a futóművet alakították át. A cikk bevezetőjében említett módosítások (187 centiméterre növelt nyomtáv, 33 centis szabad magasság) mellett nagyobb és vastagabb féltengelyek, megerősített (lecserélt) rugótornyok, teljes masszív fenékburkolat, valamint tetőoszlop-merevítések gondoskodnak az ütés- és csavarodásállásról.

Ezzel az autóval bárhol IS száguldhatsz 6

Külső kiegyenlítő tartályos, adaptív lengéscsillapítókat szereltek be, lecserélték a lengőkarokat, így a rugóút elöl 60, hátul 40 százalékkal nőtt (33 cm elöl, 35,5 cm hátul). A kerekek 17 colosak, a felszerelt 37 colos terepabroncsok nagyobbak, mint amit valaha bármilyen szériagyártású szabadidőjárműre szereltek Amerikában.

Ezzel az autóval bárhol IS száguldhatsz 7

A 3,0 literes turbómotor és a 10 fokozatú automata sebességváltó speciális hangolást kapott, a teljesítmény „több mint 400 lóerő”. A kipufogó aktív szelepes kialakítású, a vezető négy fokozatban szabályozhatja a hangszínt, a csendestől a normálon át a sportosig; az utolsó, nyitott fokozat a Baja, utalásként arra a hosszú távú sivatagi versenyre, amelyen 1969-ben egy Ford Bronco győzött – ezt a dicsőséget a mai napig nem engedte el a Ford.

Ezzel az autóval bárhol IS száguldhatsz 8

Értelemszerűen a választható üzemmódok között is szerepel egy Baja nevű, amely a turbólyuk minimalizálásával biztosít folyamatos teljesítményleadást, de a Ford a mindennapokra is gondolt, ezért van külön vontatási program (a Bronco Raptor 1560 helyett 2000 kilót tud vontatni), van egypedálos terep-üzemmód, és számos további beállítás.

Ezzel az autóval bárhol IS száguldhatsz 9

A szénszálas elemekkel és egyedien megformált tetővel megvadított Bronco Raptor utastere bőségesen párnázott kagylóülésekkel, kormányról kapcsolható váltóval, valamint rengeteg narancssárga részlettel hirdeti, hogy nem átlagos autóról van szó.

Ezzel az autóval bárhol IS száguldhatsz 10

A Ford márciustól vesz fel rendelést a Raptorra, de nem csak újakat: azok, akik eredetileg mezei Broncóra adtak le rendelést, és még várnak a sorukra, a különbözet megfizetésével upgrade-elhetik a megrendelést, és így mostantól Raptorért állhatnak sorba – de az eredeti helyen, így a vártnál jóval hamarabb megjelenhet a forgalomban a Ford őrült terepjárója.

Ezzel az autóval bárhol IS száguldhatsz 11