A hatvanas és hetvenes években gyártott egymotoros, négyüléses Bellanca Viking sokak szerint korának legkönnyebben és legpontosabban vezethető repülőgépe volt, amely „olyan harmonikusan működött együtt pilótájával, mintha összebeszéltek volna.”

Talán pont ennek a kiemelkedő kezelhetőségnek köszönhetően sikerült elkerülni a tragédiát, amikor a típus egy példánya szerda este fél tíz körül kényszerleszállást hajtott végre egy autópályán, az USA Minnesota államában. Egy biztonsági kamera premier plánban rögzítette az eseményeket: jól látszik, ahogy a nagy sebességgel érkező repülőgépet pont egy forgalomtól mentes szakaszra tudja letenni pilótája. Csupán egy autó haladt pár száz méterrel előrébb, aki aligha fogta fel, mi az a rendkívüli sebességgel közeledő fényszóró mögötte: mivel nem húzódott le, a repülőgép szárnya beleakadt az autóba.

Csodával határos módon a balesetben sem az autó vezetője, sem a repülőgép 52 éves pilótája nem sérült meg. A hatóságok még vizsgálják a baleset körülményeit.