A kormány nemrég úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet, amibe az is beletartozik, hogy ingyenessé tették a parkolást országszerte. Ez főleg Budapesten okozott hatalmas káoszt, mert így azok is bementek a belvárosba parkolni, akik eddig csak nagyon ritkán tették.

A napokban az V. kerületi és a XIII. kerületi polgármester is kérte a főpolgármestert, tegyen valamit a kormány által bevezetett ingyenes parkolás miatti káosszal. A VI. kerület Soproni Tamás bejelentése alapján lépett: a napokban elkezdik kiszorítani Terézváros utcáiról az idegen autókat. Példáját hamarosan a többi kerület is követheti – írja a Telex.

Az első pillanattól kezdve támogató fővárosi vezetésnek hála hamarosan sikerül a parkolóhelyek 30%-át kizárólagossá tenni, ahol este 6 és reggel 7 óra között csak lakossági parkolási matricával rendelkező helyi lakosok parkolhatnak majd – jelentette be Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere a közösségi oldalán. 

Közölte, hogy a forgalomtechnikai tervek már elkészültek, így hamarosan megkezdődhet a táblák kihelyezése. A térkép, ahol pontosan bejelölték, hol lesznek a kizárólagos lakossági parkolóhelyek a kerületben, ide kattintva letölthető.

Miért volt ez fontos?

Az utcai parkolóhelyeket reggel 8 és este 8 között lényegében teljesen elfoglalják a különböző ügyeket intéző autósok, így ha valaki elállt a háza elől, estig nem sok esélye volt visszaparkolni a közelbe a kocsijával.

(Nyitóképünk illusztráció)

Forrás: Telex