A “dolgok internetje” ma már átsző mindent, és megkerülhetetlen a közlekedésben is. Ezért néztük meg a helyszínen, a CES  elektronikai kiállításán, milyen lehet a számítástechnika által végképp átformált autózás a jövőben.

A két német gyártó a Szilícium-völgyben fekvő San Joséban indította el az alkalmazásalapú közlekedési szolgáltatását. Egyelőre sofőrökkel, de az ember ezúttal csak felügyel, és nem tekeri a kormányt, az önvezető járművek pedig közösségi taxiként közlekednek San José nyugati része és a belváros között.

A szolgáltatás elsőre tesztüzemmódban és korlátozottan érhető el, az utasok a Daimler Mobility AG által kifejlesztett mobilalkalmazással foglalhatják le utazásukat. A fejlesztők remélik, hogy a kísérlet értékes tapasztalatokkal szolgál majd a besorolása szerinti 4/5. szintnek megfelelő automatizált járművezetési rendszer további csiszolásához. 

Ezek az autók már tényleg elvehetik a taxisofőrök munkáját 2

Még méretes LIDAR szenzorokkal felszerelve tesztelik az önvezető Mercedest, a CES kiállításán már több cég kisebb egységeket mutatott be

„Ahhoz, hogy az önvezető járművek a mindennapok valóságává váljanak, a technológiának megbízhatóan és biztonságosan kell működnie. Éppen ezért szükségesek az olyan tesztek, mint a San Joséban indított kísérleti projekt” – mondja Dr. Michael Fausten, a Bosch városi automatizált vezetés részlegének műszaki vezetője.

A Bosch és a Mercedes-Benz együttműködése nem ma indult

Körülbelül két és fél éve dolgozik közösen városi automatizált vezetési megoldásokon a Bosch és a Mercedes-Benz. Közös céljuk a 4/5. szintű automatizált vezetési rendszer kifejlesztése a teljesen önvezető és járművezető nélküli járművekhez, az ehhez szükséges szoftvereket is beleértve. A vállalatok nem prototípusokat, hanem sorozatgyártásra kész rendszert kívánnak fejleszteni, amely különböző kategóriájú és típusú járművekbe integrálható.

Ezek az autók már tényleg elvehetik a taxisofőrök munkáját 3

Mérnökeik szimulációkat és különlegesen e célra tervezett tesztpályákat is használnak arra, hogy még biztonságosabbá tegyék a közlekedést. A Bosch és a Mercedes-Benz számára a biztonság a legfontosabb.

Az együttműködés kapcsán felmerülő fejlesztések nem csupán az Amerikai Egyesült Államok út- és időjárási viszonyaira terjednek ki. A két vállalat mérnökeiből álló csapat egyik részének székhelye Sunnyvale – egy Szilícium-völgyi város San José és San Francisco között –, a másik csapat pedig a stuttgarti régióban dolgozik.

A Bosch szaktudását, amely az érzékelőktől, a szabályzóegységektől, valamint a kormány- és fékvezérlőktől egészen a teljes autóipari alrendszerekig terjed, tökéletesen kiegészíti a Mercedes-Benz sok évtizedes tapasztalata a rendszerintegráció és az autógyártás terén.

A cikk megszületését a Bosch támogatta

Forrás: Bosch/vezess.hu
Kapcsolódó címkék: Bosch CES 2020