Új padlólemezt és azzal együtt új lehetőségeket kap a Range Rover három év múlva esedékes új generációja. A brit Car magazin úgy tudja, teljes körűen villamosítják a kínálatot: lesznek dízeles és benzines hibridek (mild, öntöltő és konnektoros kivitelben), valamint lesz tisztán elektromos, akkumulátoros modell is.

Korábbi gyári tájékoztatás alapján valószínű, hogy a plug-in hibridek 13,1 kWh kapacitású akkumulátort kapnak majd, amivel 50 kilométert tehetnek meg egy feltöltéssel, míg a villanymotoros verzió 90,2 kWh kapacitású, BMW által fejlesztett akkucsomagja 470 kilométernyi hatótávolságot ígér.

Jönnek az elektromos Land Roverek 1

Range Rover Autobiography P400e

Ami az autó megjelenését illeti, azon felesleges agyalnunk: ahogy eddig, most sem fog jelentősen eltávolodni a bevált hangvételtől. Leginkább a Velar adhat támpontot a finom változásokhoz.