A Hyundai 2012-ben indította útjára Racing Midship (RM), azaz középmotoros versenyautó projektjét, csúcspontot keresve az N sportautó-programhoz. A jelenlegi az ötödik prototípus a sorban, és 390 lóerőre hangolt, 2,0 literes turbómotorjával a legerősebb is.

A fejlesztők szerint az autónak kevesebb mint négy másodpercre lesz szüksége ahhoz, hogy álló helyzetből elérje a 100 km/órát. A Hyundai TCR versenyautóitól átvett erőforrás mellett az autó fékteljesítménye, tömegelosztása és tapadása is motorsport szinten áll, ugyanakkor a Hyundai kifejezetten közúti használatra tervezte az autót – hiszen azon a közúti N modellekben használatos technológiákat fejleszti. Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja, hogy az egykori motorházfedélbe vágott lyukon keresztül elérhető üzemanyagtöltő nyílás kulccsal zárható sapkát kapott.

Középmotoros közúti autót épített a Hyundai 2

Az RM 19 jelenleg benzinmotoros, ám a Hyundai már részben vagy teljesen elektromos hajtásláncokon is gondolkodik – hogy mennyire komolyan, azt a horvát Rimac márkával kötött stratégiai megállapodása jelzi. A Hyundai 2025-re 44 környezetbarát típust készül piacra dobni, jó hír, hogy ezek között lehet egy sportmodell is.