Igazi különlegességet kínál eladásra egy holland autókereskedés, egy Peugeot 205 T16-osnak keresnek új gazdát.

A Peugeot történetének egyik legsikeresebb, legismertebb és legfontosabb típusa volt az 1983-ban bemutatott 205-ös. Amely nemcsak eladási sikereket hozott a francia márkának, de a rali pályákon is csillogott.

A rali-világbajnokság legfelsőbb osztályában, a B-csoportban is bizonyított az autó ahol 1985-ben és 1986-ban megnyerte a konstruktőri bajnoki címet, illetve az azzal versenyző Timo Salonen és Juha Kankkunen az egyéni világbajnoki címet is elhódította.

A korabeli szabályzat megkövetelte egy legalább 200 darabos homologizációs széria legyártását. Így készült el az utcai kivitelű T16. Amely bár eltért a versenyváltozattól, de így is sokkal inkább volt versenyautó, mint utcai járgány. Összkerékhajtását és 1.8 literes turbómotorját (amelyet keresztben, a hátsó tengely elé építettek be) a versenyautótól örökölte. Teljesítménye 200 lóerő volt, amely ugyan fele volt a versenyautóénak, de utcán ez is több volt mint elég.

Nemcsak azért volt nehéz megszerezni, mert kevés készült belőle, de korabeli árakon annyiba került, mint egy Porsche vagy Ferrari – és ritkasága okán értékét legalább olyan jól is tartja, mint azok. Leszámítva az első darabot, amely fehér színben készült, az összes szürke fényezést kapott. A holland Veni Vidi Vici által eladásra kínált autó a 123-as alvázszámú példány, amelyet 1985 nyarán adtak át eredeti tulajdonosának a németországi Kölnben. Két évvel később Svájcba került, majd 1990-ben – ekkor már féltett gyűjtői kincsként – visszautazott Németországba, ahol 26 éven át gazdagította ugyanannak a rajongónak a gyűjteményét.

Brutális ár egy legendás Peuegot-ért 2 2016-ban ismét gazdát cserélt, és mivel ekkor már régóta állt, új tulajdonosa teljes körűen restauráltatta , 15 ezer eurót (4,8 millió forint) költött rá. A mindössze 11 500 kilométert futott autó tökéletesen üzemképes, esztétikailag pedig makulátlan állapotban várja új gazdáját. Az első  kerekeken még az eredeti, gyári abroncsok vannak.

A különleges kincs 195 ezer euró, azaz mintegy 63 millió forint. Ennyiért persze akár egy új McLaren 570S, Porsche 911 Turbo S vagy Ferrari Portofino is megvehető.

Forrás: Peugeot
Kapcsolódó címkék: 205 Peugeot Peuget 205 T16