A rossz hírekkel tarkított szombati nap végül magyar szempontból remekül zárult a Slovakiaringen. A Túraautó-világkupa ( WTCR) hétvégi második verseny Nagy Norbert az első helyről indulhatott. A Zengő Motorsport pilótája az első időmérőt elrontotta, így tízedikként zárt, ami erre a fordított rajtrácsos futamra az első rajtkockát jelentette.

A Nagy mellől induló Gabrielle Tarquini jobban kapta el a rajtot, így a harmadik kanyarban már kénytelen volt besorolni mögé a magyar pilóta. Az olasz versenyző apránként lépett el ellenfelétől, ahogy  a zengős versenyző sem adott esélyt a próbálkozásra  a mögötte autózó négyszeres világbajnoknak Yvan Müllernek. Így száguldottak a kilenckörös futam leintéséig. Nagy Dani ezzel megszerezte élet első dobogós eredményét a WTCR-ben.

A mezőnyben ugyanakkor izgalmas csata zajlott. A tízedik helyről rajtoló Michelisz Norbert az első körben visszaesett egy helyet, de utána négy előzést bemutatva hetedik lett a Slovakia Ringen. Ebből azonban még hatodik hely is lehet, mivel az előtte végző Benjamin Lessennes (és még két másik Hondán) autóján ugyanolyan szabálytalanságot találtak a második időmérő után, amelyért Micheliszt és társait az első időmérőről kizárták.

Túl nagy volt a versenyenként szabályozható turbónyomás a kocsikban.  Az idő rövidsége miatt a Hondák  elindulhattak a versenyen a kvalifikáción megszerzett helyükről, de utólag nagy eséllyel kizárhatják őket. A mezőny harmadik magyar versenyzője, Szabó Zsolt a tizenhatodik helyen végzett.

A főfutamra vasárnap 11:45-kor kerül sor, amelyen Michelisz Norbert a pole pozícióból rajtol majd.

A WTCR szlovák második futamának ideiglenes végeredménye: