Sokat kritizálták az Aston Martin-t a Cygnet nevű városi kisautó miatt, mely nem más, mint egy átemblémázott Toyota iQ. Bár a japán mini a műfaj egyik legjobbja, pályafutása mégis rövid volt. A Smart ForTwo-nál nem sokkal nagyobb ellenben megbízhatóbb és tágasabb autó egész egyszerűen túlzottan kilógott a legfőképpen sportkocsikat gyártó angol márka kínálatából. Rossz nyelvek szerint ingyen dobálták azok után, akik rendes Aston Martin-t vásároltak.

Azonban egy ügyfél ennél többet is látott az apróságban, ezért megkérte az Aston Martin-t, hogy csináljanak valami őrültséget a Cygnet-tel. Az angoloknak pedig nem kellett kétszer mondani. Az 1,33 literes, 97 lóerős motor helyére cipőkanállal és némi reszeléssel bepakolták a Vantage S 4,7 literes, V8-as szívómotorját. Persze nem keresztbe, hanem hosszába, így hátsókerék-hajtású lett a törpe. A kerékjáratokat nem kicsit szélesítették ki, hatalmas felnik mögött nagy fékek figyelnek. Jellegzetesen brit zöld színt kapott és ritka rácsozású hűtőmaszkot.

A belteret versenyülések, sportkormány és bukócső uralja. A 430 lóerős, nyolchengeres Cygnet 1375 kilogrammot nyom a mérlegen. A százas sprint 4,2 másodpercig tart és akár 274 km/órás sebességgel is száguldhat. Korábban a gyorsulás közel 12 másodpercet vett igénybe, a végsebessége pedig 170-nél volt. Mi ez, ha nem a legnagyobb fordulat, ami ezzel az autóval történhetett?

Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 1
Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 2

Itt van minden idők legdurvább városi autócskája

Itt van minden idők legdurvább városi autócskája

Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 12
Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 13
Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 14
Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 15
Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 16
Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 17
Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 18
Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 19
Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 20
Fotó megosztása:

Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 21Itt van minden idők legdurvább városi autócskája 22

Szerencsére nem csak fotók, hanem videó is van az őrült Aston Martin Cygnet-ről: