Ennyi idő kellett Petrányi Piroskának a férfi meggyőzéséhez, ugyanis ez volt az egyetlen gyorsan kiadható autójuk.

Ekkor még nem gondolták, hogy nem csak egy autókereskedést hoznak létre, hanem annál sokkal többet: az elmúlt negyed század igazolta, hogy bizalmat építettek, hiszen több ezer elégedett ügyfelük jó része évtizedek óta náluk  vásárolja autóját, viszi szervizelni és választ hozzá alkatrészt. Büszkék lehetnek arra, hogy van ahol már a második, sőt néhol a harmadik generáció is ügyfelük.

Az elmúlt évtizedekben mindig a minőséget tartották szem előtt és hittek abban, hogy a becsületes munka meghozza a gyümölcsét. Folyamatosan fejlesztenek a legmodernebb gyári Ford technológiák szerint, de tudják, hogy a munkatársaik szakértelme és hozzáállása a siker igazi kulcsa. Állandóan képzik magukat és a kollégáikat, megbecslik a munkatársaikat. Több tucat kollégájuk legalább 10 éve dolgozik velük, de nem ritka, hogy még régebben erősítik a csapatot. A három szalonjuk a különféle szigorú nemzetközi minőségbiztosítási rendszereknek megfelelően szolgálja ki az ügyfeleket, mégis meg tudtak maradni olyan családi vállalkozásnak, ahol a személyes kapcsolatok és emberi értékek jelentik a vállakozás lelkét.

Munkájukat több díjjal ismerték el, legutóbb elnyerték az “Év Ford márkakereskedője 2016” kitüntetést, de számos egyéb díjukra is büszkék lehetnek.

A budaörsi szalon exkluzív Ford Store-ként működik, ahol olyan ritka Ford modelleket kínálnak, mint a Mustang, az Edge, a Vignale sorozat vagy a különlegesen sportos RS modellek.

Ünnepelje Ön is a Ford Petrányi 25. születésnapját!

A 25 éves jubileum alkalmából rendkívüli ajánlatokkal várják! Személyautóhoz most 100.000 Ft értékű extrát 25 Ft-ért választhat!*

 

* Az ajánlat 2017. december 30-ig, Trend vagy Technology és ezen felszereltségeknél magasabb felszereltség esetén érvényes. Ka+ és Új Fiesta modellekre nem érvényes. Az ajánlat flotta kedvezménnyel nem összevonható. Az ajánlat az első szerviz 25 Ft-ért ajánlattal nem összevonható.