Az elkövetők 2013 és 2016 szeptembere között közel 30 budapesti ingatlanba törtek be, ahonnan nagy értékű elektronikai eszközöket, köztük több televíziót, laptopot, mobiltelefont, tabletet, ékszereket és pénzt loptak el.

Az öt budapesti férfi a kiszemelt lakásokba ajtóbefeszítéssel és ablakbefeszítéssel jutott be. A rendőrök azonosították, majd 2016 májusa és szeptembere között elfogták a betörőket és az orgazdát. A nyomozóknak a gyanúsítottak közel 30 bűncselekmény elkövetését ismerték el, amelyek több újbudai és belvárosi kerületet érintettek. A betörések között akadt emeleti lakás és családi ház, de loptak garázsból is.


A férfiak közül a 27 éves budapesti Cs. Norbert 2016. május 21-én a délutáni órákban kifigyelte, hogy egy XII. kerületi ház garázsajtaját annak tulajdonosa nyitva hagyta, melyet kihasználva ellopta a garázsajtó kulcsát. Másnap hajnalban a férfi visszament, kinyitotta a garázst, magához vette az ott parkoló Bentley kulcsát, majd elhajtott vele. Később a férfi egy parkolóban hagyta a járművet, amelyet a nyomozók megtaláltak, és lefoglaltak.

A lopásokból származó műszaki cikkeket egy 44 éves jordán származású férfinak kínálták eladásra, aki használt műszaki cikkekkel kereskedik egy X. kerületi üzletben. A nyomozók az üzletben megtalálták a betörésekből származó tárgyak egy részét, ezért a férfit orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki.