“A sivatagban vannak rettenetesen nehéz napok, és ez most az volt” – mondta Szalay Balázs, aki a szakaszon a 18. helyen ért célba, az összetettben pedig visszaesett a 12. helyre. “Persze, mi még viszonylag olcsón megúsztuk, hiszen láttunk a pályán rommá tört versenyautót is.”

“A szakasz elején tempósan jöttünk, de aztán az előttünk haladó porában autózva kaptunk egy defektet. A lecserélt kerék izzott, sőt, szinte égett, ezért nem akartuk berakni a benzintank mellé, úgyhogy ott hagytuk. Beértünk a dűnék közé, a puha homokba, és éreztem, hogy vibrál az autó.”

“Azt hittem, defekt, meg is álltam megnézni, de nem az volt. Néhány kilométerrel később megtudtuk az okot: eltört az első kardán, és ezzel egy időben elment az első hajtásunk. Megvártuk Darázsiékat, akik végigrángattak minket harminc kilométernyi dűnén, ami kegyetlen volt. Mintha egy ökölvívó meccsen lettem volna, amelyen folyamatosan csak kaptam az ütéseket.”

A navigátor, Bunkoczi László is megerősítette, most nyert igazán értelmet a fej- és nyakvédő rendszer használata (ami egyébként már évek óta kötelező a terepraliban is), mert anélkül időnként biztos a nyakát szegte volna a vonatozás közben.

“Az volt a szerencsénk, hogy még világosban kiértünk a CP4-re, mert onnan már viszonylag sík út vezetett a célig, amit saját erőből is tudtunk teljesíteni. Ha a dűnék között sötétedik ránk, az maga lett volna a pokol” – tette hozzá Bunkoczi, akinek ezúttal sem csak az itinert kellett tartania, így estére már eléggé fájt a bal gyűrűsujja, amelyet még szerdán csípett össze két homokfutó, amikor visszatették a Mokka hátuljába.

A kamionosok között a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió nagyobb probléma nélkül az ötödik helyen ért célba, míg a segítő Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős a hatodik helyen zárt. Összetettben egyikük helyezése sem változott: előbbi ötödik, utóbbi a hatodik.

10. szakasz, Akzsuzst-Akzsuzst (össztáv: 482 km, ebből szelektív szakasz: 424 km), autósok:
1. Jean-Antoine Sabatier, Agostino Rizzardi (francia, Bugga One) 5:10:28 óra
…18. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 4:02:46 óra hátrány

az összetettben:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 34:55:35 óra
…12. Szalay Balázs 8:56:12 ó h.

kamionosok:
1.Tomas Tomecek, Ladislav Lala (cseh, Tatra) 5:32:59 ó
…5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 48:37 perc hátrány
6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 3:26:50 ó h.

az összetettben:
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 37:52:08 óra
…5. Kovács, Czeglédi, Ács 31:32:00 ó h.
6. Darázsi, Szalai 50:58:53 ó h.

Kapcsolódó címkék: Africa Race Szalay Balázs