Ghost vagy Wraith: te melyiket választanád?

Wraith: nagyon erős túrakupé

A Wraith, a Ghost alapjaira épített, de 30 centivel rövidebb kupé nem sofőrös autó – viszont a sávtartó automatikát nem hiányolja benne az ember. Minden pillanatban óriási élmény a vezetése, ebben a kocsiban nemigen lehet elaludni.

800 Nm iszonyatosan sok, a 6592 köcenti is sok, a 632 lóerő is, de a 2360 kilogramm se kevés. Ebben az autóban a nagyobb erő és a kisebb súly miatt kevésbé a Ghost mozdonyszerű megállíthatatlansága, inkább a páratlanul elegáns dinamika a jellemző. Egy pillanatig sem lehet sportautónak nevezni.

 
A kormányzás, amit a Ghostban úriasan könnyűnek éreztünk, a Wraithben a sportosabb alkat miatt bántóan döglöttnek hatott, főleg, ami a visszatérítő erőt illeti.

 

Viszont egy alkalommal a Ghost Norti kolléga alatt egy intenzív gyorsítás közepette egy rettenetes szófiai nyomvályúban olyat ficánkolt, hogy megállt bennünk az ütő – míg a Wraith még a legdurvább, nagy tempónál töksötétben váratlanul megtalált kátyúban is mindig könnyen kezelhető, hihetetlenül stabil maradt. Ha gyorsan kell menni, a Wraith-et sokkal jobb vezetni, mint a Ghostot.

Ghost: csend, béke, nyugalom

Nagyon tompa, nagyon távoli duruzsolás, a nyolcfokozatú automata vajpuhán, észrevehetetlenül váltogatja a fokozatokat, ahogy kell. A klíma, mint minden Rollsban, észrevehetetlenül teszi a dolgát, hőfok-kijelzés nincs, csak két tárcsa, amivel lehet melegebbet vagy hidegebbet kérni a lábtérbe vagy a fejtérbe: elvégre nem az a fontos, hány fok van, hanem hogy jól érzi-e a magát az utazó. Ha egy kis direkt légáramra vágyunk, a súlyos krómtolattyúkkal kavarhatunk szellőt az autóban.

A rövid tengelytávú Ghostban nem volt állítható a hátsó ülés, de a kereveten elterpeszkedve nem is hiányzott az efféle bohóckodás. Nem tévéfotel ez, kérem, hanem míves luxusbútor, ami döntés-tologatás nélkül is kényelmes. Az első ülések támláiból asztalka, masszív, súlyos króm-fa asztalka hajtható fel, amin jól megáll a laptop, de ha inkább a beépített szórakoztató-rendszerrel múlatnánk az időt, ott a két képernyő is a támlákban, külön-külön vezérléssel, külön-külön fejhallgató-csatlakozóval.

A Ghostot is élmény vezetni, de talán még nagyobb élmény hátul utazni benne. Igazi sofőrös autó, igazi Rolls-Royce – aki az ilyet szereti, annak ez a változat való.

Wraith: erő a komfort előtt

A Wraith műszerfala szinte egy az egyben a Ghosté, csak a piros végű mutatók különböztetik meg a sportosabb modellt. Az elülső traktus alaphangulata is hasonló, és mégis. Akármikor ültünk át egyik Rollsból a másikba, mindig egyértelmű volt: a Ghost jobb, összeszedettebb, teljesebb autó. Viszont akármikor léptünk rá a gázra a Wraithben, az is egyértelmű volt, hogy nagyon nem mindegy az tömeg és lóerőkülönbség, ami a két autó között van.

A Wraith sokkal dinamikusabb volt, sokkal jobban akart menni, sokkal jobban inspirált előzésekre, forszírozott haladásra. Ugyanakkor – fura ilyet mondani egy Rollsszal kapcsolatban – sokkal nyersebb, hangosabb, sokkal kevésbé tökéletes is volt.

A váltó a Warithben sosem tapasztalt rántásokkal kezelte le a kis nyomatéktöbbletet. A keret nélküli ablakok miatt bizony még némi szélzajt is tapasztaltunk: nyilván így is más dimenzió volt az utastér elszigeteltsége a világtól egy hétköznapi autóhoz képest, de a Ghost után bizony határozottan jelen volt a sustorgás, ahogy a kerék felől is több dübögés szűrődött be, mint a szedánban. A kilátás a döntöttebb szélvédő miatt sokkal rosszabb, a laposabban fekvő A-oszlop néha egész veszélyes mértékben ki tudta takarni a balról érkező forgalmat a kereszteződésekben.

Országúton, sztrádán van igazán elemében a Wraith, a legcsodálatosabb élményt pedig a tragikusan szar bolgár utakon kaptuk tőle. Iszonyú kátyúkon, árkokon gázolt keresztül a szintén vajpuha, légrugós, a Ghosténál valami rejtélyes módon mégis precízebb futóművel úgy, hogy egy kis tompa dübörgésen kívül alig érzékeltünk mást az úthibákból.

Melyik fogyaszt többet?

Elsőre bizonyára a legtöbben úgy vélik, sokadrangú kérdés a célközönség számára, hogy mennyit fogyaszt egy ilyen 12 hengeres luxusautó. Pedig nem feltétlenül, ugyanis a fogyasztásnak van egy, a komfortot is érintő aspektusa: a hatótáv.

A túra során a Ghostba bizony eggyel többször kellett tankolni, mint a Wraithbe, hogy nagyjából azonos üzemanyag-szinttel hagyjuk ott Szófiában a kocsikat. Bár a Wraith az erősebb, a kisebb tömeg és a jobb aerodinamika jelentős előnyt mutatott takarékosság terén. A katalógusadatokkal ellentétben valamivel 15 liter felett volt a Ghost, valamivel 14 liter alatt a Wraith átlagfogyasztása százon. Még úgy is, hogy az erősebb kupénak többször léptünk oda egy-egy fejletépő gyorsulás élményéért, mint a szintén nagyon erős, de jellegénél fogva kevésbé játékos limuzinnak.

A 83 literes tank így 500 kilométerre elég, ha 100 kilométer alá csökken a hatótáv, kigyullad a narancssárga lámpa a műszerfalon.

No és melyik mennyibe kerül?

Hagyományos értelemben vett árlistája nincs a Rolls-Royce-nak, a brit luxusautókat mindig egyedi tárgyalások és persze igények alapján árazzák be. Már eleve ott kezdődik az egyedi árképzés, hogy az ügyfél a 44 000 elérhető szín melyikét (vagy milyen kombinációját) óhajtja. A két, már legyártott tesztautó árát viszont meg tudták nekünk mondani. A Wraith a drágább, ÁFA nélkül 311 675 euró, vagyis nálunk áfásan-regadósan körülbelül 125 millió forintba kerülne. A Ghost 301 375 eurós nettó árával úgy 120 millió forint.

Minden Rolls-Royce teljes bőrkárpitozással, navigációs rendszerrel készül, szintén jár a Spirit of Ecstasy mellé a négy év teljeskörű szervizszolgáltatás.  A gyártó tapasztalatai szerint négyből három Ghost vagy Wraith rendelését az úgynevezett Bespoke-programban tárgyalják le az ügyféllel, vagyis vannak olyan egyedi igények, amiket a Rollsnak teljesítenie kell. A maradékot feltehetően a céges vevők, szállodák, bérautós cégek viszik el, standard modellként.

A Rollsnak a kocsik árát firtató kérdésemre is volt egy fantasztikus válasz-kliséje: “mint Sir Henry Royce is megmondta, az árat már rég a feledés homálya borítja majd, amikor a minőség még mindig fennmarad”.

A végső konklúzió a túra után: a Ghost bizony jobb, harmonikusabb, finomabb, úribb autó. A Wraith nyersebb, csiszolatlanabb, kevésbé Rolls-Royce – a pluszteljesítmény jól mutat a katalógusban, érezhetően ki is jön az úton, de igazából egy ekkora tömegű luxusautóban semmi szükség nincs rá. Szóval mi egyöntetűen a lila-szürke Rollsot vittük volna haza, ha lenne vidéki angol kastélyunk, teremgarázzsal, ahova illik ez a kocsi.

Hát neked melyik Rolls a szimpatikusabb, kedves olvasó?

A többi Rolls-túrás anyagunkat itt találod!