Ha kifognám az aranyhalat és hármat kívánhatnék tőle, akkor az első egy kimeríthetetlen bankkártya lenne, a második természetesen a világbéke, a harmadik pedig az, hogy soha ne legyek szereplője ennek a cikksorozatnak
Sajnos a múlt hét sem telt el úgy, hogy ne történtek volna torokba gombócot szorító balesetek, amikben méregdrága álomautók váltak egy csapásra fémhulladékká, és emberéleteket is követeltek.
Porsche 911 Carrera 4S (2008)
15 millió forint
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 25
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 26
Az elmúlt napok egyik legdurvább balesete volt, mikor két szlovén srác kibérelte a Porschét, és másnap az erdőben találták meg őket az autó roncsai között, mindketten életüket vesztették. 
Lamborghini Murcielago SV
100 millió forint
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 27
A járdának, majd az oszlopnak csapódott az olasz bika, mikor a sofőr elvesztette az irányítást a jármű felett. Az eset az Egyesült Királyságbeli Surreyben történt, senki nem sérült meg. 
Ferrari 458 Italia
65-70 millió forint
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 28
Elég természetellenesen áll szegény Ferrari hátsó kereke, láthatóan komoly ütést kapott Tampa városától nem messze, Floridában (USA). Személyi sérülés szintén nem történt.
Lamborghini Gallardo
20-25 millió forint
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 29
Ismét az Egyesült Királyság a helyszín, ahol csúnyán kigyulladt a Gallardo. A tűz okait egyelőre vizsgálják, de nagyon úgy tűnik, hogy motorikus meghibásodás okozhatta. 
Tesla Model S
30 millió forint

Drága és halálos balesetek a múlt hétről 30
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 31
Hihetetlen, de ez már a harmadik Tesla modell, ami hasonló okok miatt gyulladt ki 5 héten belül. A márka megítélése és részvényei igen csak komoly leszállóágban vannak ennek köszönhetően. A lángoló elektromos autót Tennessee államban kapták lencsevégre, az Egyesült Államokban.
Porsche 911 Turbo
15-20 millió forint
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 32
Brno városában ütközött a fának a 911, Csehországban, miután egy stoptáblával is lepacsizott.
BMW M5
6-8 millió forint
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 33
Csúnya és egyben megrázó baleset történt Németországban. A BMW 120 kilométer/órás sebességgel hajtotta bele egy várakozó kamionba, hátulról. Az M5-ben hárman vesztették életüket, egyikük egy kisgyermek volt. 
Maserati Granturismo
20-30 millió forint
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 34
Svájcab, Wuppenau elkerülő szakaszán ütközött a Maserati egy Volvóval, az utasokat komoly sérülésekkel szállították kórházba. 
1970 Shelby GT 500
35 millió forint
Drága és halálos balesetek a múlt hétről 35
A Cobra11-ből ismert színész, Mark Keller autójában az üzemanyagcső meghibásodása miatt keletkezett tűz a motortérben. Fájdalmas halála volt a GT500-nak, pedig a színész csak reggelizni indult, aztán katasztrófa lett a vége.
Nagyon úgy tűnik, hogy itthon vége a második „tavasznak”, nem árt előkapni a meleg kabátokat, és reméljük már mindenki előkészítette vagy már át is szerelte a téli abroncsait. Azt se felejtsük el, hogy télen még nagyobb odafigyelésre van szükség az utakon, legyünk türelmesek és segítőkészek egymással.