A China Investment Corporation (CIC) kínai állami befektetési alap 4-10 százalékos részesedést kíván vásárolni a Daimler konszernben – írta a kínai People’s Daily Online hírportál.

A stuttgarti központú cég részvénye válaszul hétfőn emiatt az egyébként gyenge árfolyamkörnyezetben 2,4 százalékkal, kilenc hónapja a legmagasabb jegyzésre erősödött.

A Reuters hírügynökségnek azonban egy “jól értesült forrás” alaptalannak nevezte a hírt. A CIC hírügynökségi megkeresésre elzárkózott az értesülés kommentálásától. Hasonlóképpen járt el a Daimler szóvivője is. “Nem kommentálunk média spekulációt” – mondta, de hozzátette: “általában szívesen látjuk az új befektetőket, hiszen a kiegyensúlyozott részvényesi struktúra a Daimler érdeke.”

Decemberben a Daimler befektetői toborzó körutat tartott Kínában és Dieter Zetsche vezérigazgató is arról beszélt egy december végén adott lapinterjúban, hogy vállalata tárt karokkal vár hosszú távon elkötelezett befektetőket.  A Daimler “kínai befektetőket is szeretettel vár” – fogalmazott.

A Daimler legnagyobb részvényese az abu-dzabi Aabar állami befektetési alap kiszállása után Kuwait 7,6 százalékos pakettel. Az Aabar a 2009-es pénzügyi válság idején kétmilliárd euróért vásárolt kilenc százalékos részesedést a Daimlerben, amit tavaly ősszel értékesített rosszul sikerült derivátum-befektetések miatt veszteséggel.

Kínában 2012-ben 6,7 százalékkal növelte eladásait a Mercedes, szemben a konkurens BMW és Audi 30 százalékos bővülésével. Ennek hatására az ázsiai leányvállalt struktúráját átdolgozzák.

Forrás: MTI