Az évente megrendezésre kerülő Los Angeles-i Auto Show keretein belül idén a jövő rendőrautói jegyében születtek tanulmányok. A koncepciók között az Ener-G-Force is szerepelt, ami a Mercedes kaliforniai dizájnstúdióját olymértékben megihlette, hogy rögvest elkészítették a rendőrautó méretarányos civil-változatát is.

Meglehet, az autó még működésképtelen, formavilága azonban remek irányvonalat ad a jövőben tervezendő Mercedes SUV generációinak.
   
Az Ener-G-Force formavilágát egyértelműen a több évtizede gyártott autóipari ikon, a G-osztály robusztus felépítése és arányai ihlették, mégis radikális újraértelmezése a több mint 30 éves dizájnnak. A tervező, Hubert Lee fontosnak tartotta egységesíteni a jövőt a múlttal: “Természetesen szerettünk volna egy teljesen új formát megalkotni a G-osztály erőt sugárzó jellemzői megtartásával.”


Az eredeti G-osztályhoz hasonlóan a tanulmány irány- és helyzetjelzőit a sárvédő tetejére helyezték, a lámpákat magába foglaló hűtőrács LED-világítása G-betűt formáz.

A klasszikus dobozforma mellett az övvonal magasabb, az ablakok kisebbek, így az összkép még robusztusabb lett. Nem feledkeztek meg a másik védjegyről sem: a csomagtérajtóra helyezett pótkerék helyett itt ugyan csak egy tárolórekeszt találunk, kialakítása mégis a jelenlegi modellt idézi.

A jövő autójáról lévén szó, az egyre dráguló üzemanyagok alternatívájaként az Ener-G-Force elektromos hajtású jármű lenne. A tetőre szerelt tartályban vizet hordozna, amit az autó egy úgynevezett “hidro-tech” rendszer segítségével elektromos árammá alakítana át. A keletkező energiát pedig a küszöbökbe épített akkumulátorok tárolnák.

A négy kereket egy-egy villanymotor hajtaná, a tervezett hatótáv körülbelül 800 km. Sőt, az akkumulátorok töltöttségi állapotáról a forgalom többi résztvevője is tájékozódhatna, ugyanis a küszöbökbe szerelt világítás színe a töltöttség állapottól függően változik. Koncepcióról lévén szó, talán az efféle értelmetlen dolog megbocsátható.

Mindenesetre kíváncsian várjuk, mikor találkozunk először egy, az Ener-G-Force tanulmány ihlette sorozatgyártású Mercedesszel.