Közös vállalatot hoz létre a Renault és a Caterham, hogy négy éven belül új sportkocsit hívjanak életre. A két vállalat megerősítette, hogy az együttműködés részeként újraéled az Alpine márka is, amely 1990-es években fejezte be a gyártást.


Az Alpine márkát 1955-ben Jean Rédélé (1922-2007) alapította, saját építésű, de Renault-motorokat használó modelljeivel számos sikert ért el a versenypályákon. A legnevesebb talán az 1973-as rali-világbajnoki cím, amely a legnépszerűbb modellhez, az A110-hez köthető.

A Renault három éve eladta Forma-1-es csapatát, de motorszállítóként továbbra is szerepet vállal, a világbajnok Red Bull, a Lotus és a Williams mellett annak Caterhamnek is szállítanak, amely a Forma-1 mellett az ultrakönnyű Super7 modellek gyártásáról ismert.

Az együttműködés részeként a Caterham 50 százalékos tulajdoni hányadot szerez a Societe des Automobiles Alpine Caterham vállalatban, amely a Renault dieppe-i üzemében, Észak-Franciaországban gyárt majd autókat. Renault vezérigazgatója, Carlos Ghosn a bejelentéskor azt mondta, évi több ezer jármű gyártását tervezik.


A jelenlegi hírek szerint az Alpina és a Caterham változat eltérő lesz, előbbi kupénak, utóbbi roadsternek ígérkezik, viszont közös jellemzőjük az alumínium váz, így a könnyű kialakítás, illetve a hátsókerék-hajtás. A Renault gyártásért felelős vezetője, Carlos Tavares korábban úgy nyilatkozott, hogy nagyjából 250 lóerős teljesítmény várható. Ezt valószínűleg 2,0 literes turbómotorból hozhatják ki.

Caterham-elnök Tony Fernandes kifejtette, máris több modellben gondolkoznak, a sportkocsi után más modellek is jöhetnek, akár városi kisautó vagy szabadidő-autó is, attól függően, mire van szüksége a piacnak, de elképzelhető egy Porsche-ellenfél megalkotása is.

Korábban hasonló terveket szövögetett a névleg szintén az F1-ben szereplő Lotus is, ám a monumentális tervekből egyelőre nem valósult meg semmi. Kérdéses, hogy a Caterham mire megy majd.