A Henessey Venom GT a világ egyik legdurvább sportkocsija. A Henessey által tervezett, Angliában a Lotus Elise egyes elemit felhasználva épülő kétüléses sportkocsi idéntől targatetővel is elérhető. Az első Venom GT Spydert Steven Tyler, az Aerosmith énekese rendelte meg. John Henessey cégalapító mostani nyilatkozata szerint gyakorlatilag neki köszönhető az új változat megszületése is.

“Steven eljött hozzánk és megkérdezte nem tudnák-e a Venom GT-t roadsterként megépíteni neki” – mondta. “Módosítanunk kellett a bukócsövünket, hogy passzoljon a levehető tetővel.” Nem volt egyszerű, de elég pénzért mindent lehet – megépítették.

A Spyder kivitel 23 kilóval többet nyom, mint zárt testvérei (1244 kg), ezért a Henessey a motorteljesítményt is fokozta. Ebben az autóban a 1200 helyett 1244 lóerős a 6,2 literes biturbó V8-as motor. Mindez azonban nem befolyásolja érdemben az autó menetteljesítményét. Az eddig is, ezután is borzasztó.

Nagyjából 2,6 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára. A 320 km/órás tempót 15,3 másodperc alatt éri el, miközben egy ilyen mutatványhoz a Bugatti Veyronnak 24,2 másodperc kell. Bár az autó hivatalos oldalán a gyártó nem ad meg végsebességet, korábban 400 km/óra feletti tempóról beszéltek.
A Venom GT 800, 1000, 1200 és immár 1244 lóerős teljesítménnyel kapható. A kupé ára 950 000 dollártól (234 millió forint) indul, de az énekesnek ennél jóval többet kell letennie. A Spyder kivitel 1,1 millió dollártól, azaz 271 millióforintnyi összegtől vihető haza. Az autó még az említett Veyronnál is ritkább, idén csupán öt darab készül belőle.