A világon elsőként szerzett autóvezetői engedélyt egy osztrák férfi, akinek tőből amputált karját gondolatvezérelt bionikus végtaggal helyettesítették.

 A 22 éves Christian Kandlbauer négy évvel ezelőtt húszezer voltos áramütés következtében vesztette el mindkét karját. A technika fejlődésének és az intenzív rehabilitációnak köszönhetően a fiatalember ismét önálló életet élhet, ráadásul az autóját is maga vezetheti.
 


A gyógyászati segédeszközöket gyártó Otto Bock vállalat szakemberei szerint az általuk fejlesztett bionikus művégtag az első, amely a laboratóriumi tesztelést követően a mindennapi használatra is alkalmas.

A technológia lényege az úgynevezett célzott izombeidegzési (TMR) eljárás. Kandlbauer esetében az amputált végtagot korábban vezérlő idegeket a mellkasi izmokba ültették át. Az áthelyezett idegek lehetővé teszik, hogy az agyból a kar irányítására érkező impulzusok a mellkasi izmokba érjenek. Ezek az izmok pedig annyira felerősítik az agyból érkező jeleket, hogy a mellkas felszínére helyezett elektródákkal képesek felfogni azokat. A jeleket egy mikroszámítógép értelmezi, amely a gondolattal egy időben az utasításokat a művégtagba továbbítja.


A bionikus kar annyira tökéletes, hogy használója valódi karjának érzi azt. Az osztrák fiatalember nemcsak a vezetést és a munkáját tarthatja meg, hanem egy pohár sört is bármikor megragadhat – adta hírül a BBC.

Az első bionikusvégtag-operációra 2004-ben került sor az Egyesült Államokban. Ekkor a nyaktól lefelé teljesen bénult 25 éves Matthew Nagle kapott olyan művégtagot, amellyel televíziót kezelni, tárgyakat mozgatni és még levelezni is tudott.