Új innovatív vizsgálati módszert vett fel a Mercedes a próbaeljárások közé: a biztonsági szempontból kritikus, illetve nem pontosan megismételhető vezetési manővereket zárt próbapályán, robotpilótával hajtják végre. Ez az úgynevezett automatikus autózás.

Hát nem egy Terminator

Hát nem egy Terminator

Hát nem egy Terminator


A bármely szériaautóba beépített robot kormányoz, gyorsít és fékez a teszt során. Fedélzeti számítógép vezérli úgy a robotpilótát, hogy pontosan tartsa az előírt nyomvonalat – akkor is, ha nem csak egy jármű vesz részt a manőverben. Miközben a járművek önmagukat kontrollálják és lefékeznek, ha nincs rendben valami, mérnökök is figyelik az eseményeket és képesek bármikor megállítani az autókat.

Az automatikus autózás révén valós körülmények között, a járműben próbálhatók ki a biztonsági innovációk, és érvényesül két nagyon fontos szempont: a megismételhetőség és a biztonság.

Egy rendszer pontos hangolásához ugyanazt a kísérletet kell többféle változatban, ismételten végrehajtani. Közben valamennyi paraméter, például a követési távolság, a sebesség és a kanyarodás íve mindig pontosan meg kell, hogy feleljen az előírtnak, hogy összehasonlíthatók legyenek az eredmények.

Az extrém teszteknél nem kell embereket veszélyeztetni

Az extrém teszteknél nem kell embereket veszélyeztetni

Az extrém teszteknél nem kell embereket veszélyeztetni


A robotokkal vezetve, többször egymás után egy megadott pályán haladva, az egyes menetek nyomvonala két centiméteren belül azonos. Ha közben egy adott helyen állóra fékezik az autót, akkor valamennyi megállás végpontja három centiméter sugarú körön belül van.

Ugyanakkor extrém tesztelésekkor is felhasználják az automatikus autózást. Mivel a rendszerek csak veszélyhelyzetben lépnek működésbe, ilyeneket a tesztelés közben elő kell idézni. Ilyenkor a közúti közlekedésben normálisnak számítót messze meghaladó igénybevételnek teszik ki a járművet, és meggyőződhetnek például arról, hogy nem nyílik-e ki véletlenül a légzsák, ha szegélykőre fut az autó. Nem kell embernek ülni a kocsiban, ha ez nagy testi igénybevétellel járna.

A megismételhetőség a lényeg

A megismételhetőség a lényeg

A megismételhetőség a lényeg


Zárt próbapályán olyan kísérletek is végrehajthatók, amelyek manuálisan aligha volnának reprodukálhatók, például a besorolás változó sebességgel és követési távolsággal, hirtelen lefékező jármű kikerülése az utolsó pillanatban, vagy egy útkereszteződési helyzet, amikor a mi autónkhoz közel egy másik jármű keresztezi a mi sávunkat.

Nézze meg videón az automatikus autózást:

[##vezess_video:rick8l##]

Az önjáró autók kora közelebb van, mint gondolnánk. Önnek tetszik a biztonságos, kiszámítható, számítógépekkel felügyelt közlekedés jövőképe? Írja meg véleményét a komment mezőben!