Az M3-as autópályát Gödöllőtől az M0 keleti szektorával összekötő M31-es autópályát júniusban nyitják meg a forgalom előtt – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az M31 az M0 kiegészítő szakasza. Ha elkészül, az autósoknak nem kell az eddig megszokott módon az M3-ason az M0-ig hajtani, hanem már Gödöllőnél dél felé fordulhatnak, majd Nagytarcsa és Pécel között csatlakozik az M0-hoz. Persze az ellenkező irányban fordítva.

Áprilisban szinte minden műszaki átadás-átvétel megkezdődött az M31-esen, és április 28-án elindult a forgalomba helyezési eljárás is – áll a közleményben. Már csak alakító földmunkák folynak, cserjéket, fákat telepítenek, és kőszórásokat építenek. Készülnek a közúti visszatartó rendszerek, szalagkorlátok, festik a burkolati jeleket és lassan helyükre kerülnek az útirányjelző táblák is.

A világos zölddel jelölt rész az
A világoszölddel jelölt rész az

Az új autópálya csomópontjai közül májusban az M3-as csomópontnál kell korlátozásokra számítani, ahol – folyamatos terelés mellett – a végleges burkolati jelek felfestését és a különféle útirányjelző táblák felszerelését végzi a kivitelező cég.

A 2×2 sávos út elsősorban az Északkelet-Magyarország felé irányuló tranzitforgalom levezetésében bír jelentőséggel. Megvalósításával tehermentesül az épülő M0 útgyűrű Csömör-Árpádföld közötti szakasza a tranzitforgalomtól. Az új szakasz tervezési sebessége 110 km/óra.

A 12,4 kilométeres autópálya-szakasz 21,8 milliárd forintba kerül, az EU 85 százalékban finanszírozza.