Március elsejétől minden helyközi buszjáratra és vonatra kötelező regisztrációs jegyet váltani azoknak, akik amúgy ingyen utaznak, tehát a 6 év alattiaknak és 65 év felettieknek. A jegy ingyenes.

A kormány azért döntött a regisztrációs jegy bevezetése mellett, hogy pontos adatokat kapjon a díjmentesen közlekedők utazási szokásairól, hiszen ezen adatok birtokában nem csak a menetrendek tervezése válik könnyebbé, hanem a jelenlegi kedvezményrendszer átalakítása is. A regisztrációs jegy szolgál majd az elszámolás alapjául a vonat- és busztársaságok, valamint az állam között.

Hogy az új rendszer zökkenőmentesen induljon el, a MÁV több jegypénztárt nyit meg és mozgóárusok is segítik az utasokat, illetve július 1-ig a jegykezelőnél, a kalauznál is válthatók nullás jegyek.

A költségvetés tavaly 330 milliárd forinttal támogatta a közlekedési társaságokat. Minden állampolgárnak 33 ezer forintjába került a rendszer fenntartása, függetlenül attól, hogy igénybe vette-e a társaságok szolgáltatásait.

A kormány közleménye szerint a regisztrációs jegy bevezetésével pontosan meg lehet majd mondani, hogy ki milyen gyakorisággal, mekkora távolságra veszi igénybe az adott szolgáltatást. “Ezzel véget lehet vetni a pazarló és felelőtlen gyakorlatnak, hogy a közlekedési társaságok normatív alapon igényelhetik az államtól az ingyenes utazások okozta bevételkiesést. Véget kell vetni az adófizetők pénze további pazarlásának” – írják.

A többi jegyhez hasonlóan a regisztrációs jegyet is ellenőrzik a járműveken, de annak hiánya miatt pótdíjat csak július elsejét követően szabnak ki a közlekedési társaságok.

Forrás: MTI OS