



2008 júliusa és 2010 tavasza között négy- és öt számjegyű utak felújítására 50 milliárd forintos uniós forrást fordít hazánk – közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium. Magyarország hét régiójában összesen 184 útszakasz korszerűsítésére nyílik lehetőség. Ennek köszönhetően 74 projekt keretében mintegy 1100 kilométer közút újul meg.
2009 végéig 931 kilométert már átadtak a forgalomnak. További 177 kilométeren még folynak a munkák, melyek legkésőbb 2010 tavaszán befejeződnek. Jövőre további több mint 1300 kilométernyi, szintén négy- és ötszámjegyű út felújítása indul el. A 2013-ig tartó akciótervek kerete várhatóan eléri a 200 milliárd forintot.
A beruházások kiemelt célja a térségi felzárkóztatás. A hazai mellékúthálózat korszerűsítése nélkül a kistelepülések nem kapcsolódhatnak be a gazdaság vérkeringésébe. A felújításra tervezett utak kiválasztásánál ezért azon szakaszokat igyekeztek megjelölni a programban, melyek felújítására a legnagyobb szükség van a gazdasági fejlődés és a térségi felzárkóztatás szempontjából.
A projektek főbb adatait régiónkénti bontásban
|
Régiók |
Útszakaszok száma (darab) |
Beavatkozási hossz (km) |
Beruházás értéke |
|
Dél-Alföld |
11 |
95,9 |
|
|
Dél-Dunántúl |
12 |
83,8 |
|
|
Észak-Alföld |
32 |
264,7 |
|
|
Észak-Magyarország |
58 |
314,8 |
|
|
Közép-Dunántúl |
13 |
91,4 |
|
|
Közép-Magyarország |
37 |
202,4 |
|
|
Nyugat-Dunántúl |
21 |
55,6 |
|
|
Összesen |
184 |
1108,5 |
|