“Igazán drámai megjelenésű lesz, és nagyon, nagyon közeli az eredeti vázlatokhoz” – árulta el Malcolm Ward, vezető tervező egy brit lapnak az új háromajtós Astráról. Az Opel terve az, hogy még jobban elkülönítse egymástól a három és ötajtós modellt. Míg utóbbi sokak számára vonzó, családi autónak is beillő jármű, addig a háromajtós különösen sportos karakter lesz. Látványos légbeömlőkkel, LED-es nappali fénnyel, nagyobb lökhárítókkal és felnikkel érkezik a kocsi.

Ismét lesz hosszú szélvédő

Ismét lesz hosszú szélvédő


Bár a műszaki tartalmat és sok elemét az ötajtóstól örökli, igyekeznek minél kupésabbra szabni. Nem véletlen, hogy 600 órát töltött a szélcsatornában a jármű, amely így még áramvonalasabb formát kap, mint elődje. Ez persze nemcsak a látványnak, de a fogyasztásnak is jót tesz. Ezentúl is elérhető lesz a vadászrepülők pilótafülkéjére emlékeztető hatalmas szélvédő.

Bár a futóműve és a kormányzása feszesebb hangolású, a motorjai megegyeznek majd az ötajtós változatéval. Vagyis a benzinesek 1,4-es és 1,6-os hengerűrtartalmú szívó és turbós kivitelben egyaránt készülnek. A dízelek között pedig 1,3, 1,7 és 2,0 literes motorokat is találunk egészen 160 lóerőig. Természetesen nem marad el az OPC kivitel sem, a 2,0 literes turbómotor teljesítménye 260 lóerő körül

Most is nagy a különbség

Most is nagy a különbség


alakul.

Azt követően, hogy idén ősszel bemutatkozik az új Astra ötajtós variánsa, a kupészerű újdonságra maximum egy évet kell majd várni. Persze ezzel közel sem teljes az Opel legnépszerűbb modelljének kínálata, szedán, kombi és kabrió is készül később.