Elkészült az Insignia sportváltozata. Ahogy elődjében, a Vectra OPC-ben úgy ebben is Saab-eredetű V6-os turbómotor dolgozik. A 2,8-as blokk azonban sokkal erősebb, mint korábban, 255 helyett már 325 lóerő vár bevetésre. Sőt ami még izgalmasabbá teszi a kocsit, hogy nemcsak ez első, hanem mind a négy keréknek jut a 400 newtonméternyi nyomatékból. A hajtásban hátul elektromos önzáró differenciálmű is szerepel.

A jobb kormányos belseje már ismert
Négykerék-hajtással
Jobban gyorsul, de 250-nél nem megy többet
325 lóerő és 400 Nm
Csak jelvényben más a Vauxhall
5 fotó
Négykerék-hajtással

Négykerék-hajtással

Négykerék-hajtással


Ennek is köszönhetően a hatfokozatú manuális váltóval szerelt Insignia OPC képes 6 másodperc alatt letudni a 0-100 kilométer/órás sprintet. A végsebességét 250 km/órában adta meg a gyár, ami visszalépés, hiszen a Vectra szabadon futhatott 260-nal. Vélhetően most még inkább menne ennyit a kocsi, de az elektronika ezúttal megzabolázza.

Mindhárom, azaz négy- és ötajtós mellett kombi kasztnival is készül a sport Insignia. Az erős motor mellé komoly fékrendszer és sportfutómű is jár. Utóbbi feszességét a pilóta is szabályozhatja, már alaphelyzetben sem épp puha, de két fokozatban még versenyautósabbra hangolható.

A jobb kormányos belseje már ismert

A jobb kormányos belseje már ismert

A jobb kormányos belseje már ismert


Az alacsonyra ültetett autón szériában 19, felárért 20 colos felnik díszelegnek. Az egyedi spoilerekért viszont nem kell külön fizetni. Érdekesség, hogy a többi OPC-modellhez képest visszafogott az Insignia, kevésbé agresszív lökhárítókkal látták el.

Belül sportosabbra formázott kormányt és nagy oldaltámaszú Recaro üléseket találunk, amelyek színben követik a karosszéria fényezését. Ez utóbbi az OPC-kék mellett, lehet piros, fekete, ezüst, fehér és szürke. Az Insignia OPC premierjét május hetedikén a Barcelonai Autószalonon tartják.