Egyre inkább beigazolódni látszik, hogy újabb modellt mutat be a Bugatti. Állítólag idén ősszel a Frankfurti Autószalonon jön az új Royale. Már halottunk olyan pletykát is, hogy egy új a Veyronnál is gyorsabb szupersportkocsi készül, most azonban valószínűbb egy luxusszedán bemutatása.
A Bentley számára tervezett padlólemez felhasználásával valósulna meg az autó, de ez a műszaki összefogás a Volkswagen-konszern két márkája között jelentős költségmegtakarítást eredményezne. Ugyanakkor a motorra sem költenének, ugyanaz a 16 hengeres négyturbós blokk kerülne bele, mint a Veyronba. Az erőátvitelt kell átalakítani, ezúttal a kocsi orrába kerül a motor, amely azonban továbbra is hétsebességes duplakuplungos automata váltóhoz és négykerék-hajtáshoz kapcsolódik.
Igazi megalomán autóról van, szó, állítólag a Rolls-Royce Phantomnál és a Maybachnál is kiemelkedőbb, királyi luxust kínál majd a vevőinek. Ugyanakkor egyértelműen a leggyorsabb luxusszedán akarják megépíteni. A Veyronnál használt blokk itt nem 1001, hanem nagyjából 750 lóerőt produkál majd.
Már korábban is volt ilyen terve a Bugattinak, 1993-ban mutatták be az EB 112-t, amelyből pár darab el is készült, majd 2000-ben jelent meg az EB 218-as koncepció, amely szintén ezt a témát járta körül.
Az eredeti 1929-es Bugatti Royale igazi királyi autó volt, sikerét azonban a gazdasági válság beárnyékolta. A több mint hatméteres járműből összesen hat készült, mindegyik működik a mai napig. A több mint 3 tonnás autókba 275-300 lóerős motorok kerültek.




