167 fotó
Ajánlásokat fogalmazott meg nemrég a Magyar Lízingszövetség, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete, valamint a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége együttműködéséből létrejött autós nagykoalíció, miként lehetne áttekinthetőbbé és biztonságosabbá tenni az autóhiteleket.

Úgy vélik a svájcifrank- vagy japánjen-alapú hitelek a magasabb árfolyam-ingadozásból fakadóan kockázatosabbak, mint az euró- és forintalapúak, ezért kellene utóbbiakat előnyben részesíteni, de még a biztonságosabb pénzügyi lízing. A szövetség ugyanakkor figyelmeztet a casco megkötésének fontosságára is.

Véleményük szerint a vásárlóknak legalább 20 százaléknyi önerőt kellene befizetni, és a hosszú futamidők sem jók, mint mondják, életszerűtlen, hogy az ügyfelek 10 évre vesznek fel hitelt, amikor a járműveket átlagosan 3-5 évente lecserélik.

A lízingszövetség főtitkára, Lévai Gábor szerint kedvező lenne az ügyfeleknek, ha a listaár és a valós ár közelebb kerülne egymáshoz, mivel számos kereskedő olyan kedvezményekkel csökkenti az autó árát, amelyek aztán költségként jelennek meg az ügyfelek számára a finanszírozás során.

A szervezet szerint a dráguló pénzpiaci források miatt keletkező áremelkedés elkerülhetetlen, ami a jövőben a kamatok növekedése, valamint a szerződéskötési díj között oszlik majd meg.

Forrás: Inforádió