Idén Budapest rendezi az ősszel esedékes NATO Informális Védelmi Miniszteri Találkozót. A 2008. október 9-10-én tartandó, nemzetközi szintű esemény jelentős forgalmi változásokat fog okozni a főváros több pontján. A megbeszéléseken szó lesz a szövetség átalakulásáról, a NATO-műveletek helyzetéről, de itt tartja első miniszteri ülését a NATO-Grúz Bizottság is.

Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani

Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani

Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani


A találkozóra összesen 41 delegáció érkezik Budapestre: a 26 tagállam képviselői mellett meghívást kaptak az afganisztáni ISAF-műveletekben részt vevő országok, valamint a NATO-tagjelölt Horvátország és Albánia is. Minden delegációt az adott ország védelmi minisztere vezeti.

A miniszteri értekezletek megrendezése miatt komoly biztonsági intézkedésekre van szükség, amelyek megtervezésében és kivitelezésében együttműködik minden érintett rendészeti és biztonsági szervezet.

A rendezvényhez kapcsolódóan az alábbi helyszíneken és időpontokban kell lezárásokra, illetve forgalomkorlátozásra számítani.

Tilos lesz megállni

2008. október 6-án 06.00 órától 2008. október 12-én 24.00 óráig a XIII. kerületben a Bessenyei utca mindkét oldalán a Hegedűs Gyula utca és a Pannónia utca között.

Gyorsabb lesz villamossal

Gyorsabb lesz villamossal

Gyorsabb lesz villamossal


2008. október 7-én 20.00 órától 2008. október 10-én 24.00 óráig az V-IX. kerületben az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán; a Pesti alsó rakparton a Közraktár utca és a Garibaldi utca között a felhajtókon is; a Dorottya utca mindkét oldalán a Roosevelt tér és a Szende Pál utca között; a Szende Pál utca mindkét oldalán; a Vigadó utca mindkét oldalán a Vörösmarty tér és az Apáczai Csere János utca között; a Deák Ferenc utca, a Türr István utca, az Aranykéz utca, a Régiposta utca, a Galamb utca, valamint a Pesti Barnabás utca mindkét oldalán.

2008. október 8-án 20.00 órától 2008. október 9-én 15.00 óráig az V. kerületben a Kossuth téren körben, a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Balaton utca között, a Szalai utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között, az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között, a Vajkay utca mindkét oldalán, valamint a Széchenyi felső rakparton a Kossuth tér és a Markó utca között.

2008. október 9-én 06.00 órától 2008. október 9-én 24.00 óráig a XIV. kerületben az Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és az Állatkerti út között, a Hősök terén körben, az Olof Palme sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti út között, a Műjégpálya előtt is.

Teljes lezárásra kerül a forgalom elől

2008. október 6-án 06.00 órától 2008. október 12-én 24.00 óráig a XIII. kerületben a Bessenyei utca Hegedűs Gyula utca és Pannónia utca közötti szakasza.

Tovább lassul a közlekedés

Tovább lassul a közlekedés

Tovább lassul a közlekedés


2008. október 8-án 15.30-19.00 óra között és 2008. október 9-én 08.00-15.00 óra között az V. kerületben a Kossuth tér.

2008. október 9-én 00.00 órától 2008. október 10-én 24.00 óráig a V-IX. kerületben az Apáczai Csere János utca, a Pesti alsó rakpart Közraktár utca és Garibaldi utca közötti szakasza, a Dorottya utca Roosevelt tér és Szende Pál utca közötti szakasza, a Szende Pál utca, a Vigadó utca Vörösmarty tér és Apáczai Csere János utca közötti szakasza, a Deák Ferenc utca, a Türr István utca és a Régiposta utca.

2008. október 9-én 15.00 órától 2008. október 9-én 24.00 óráig a XIV. kerületben az Állatkerti körút Hősök tere és Állatkerti út közötti szakasza, a Hősök tere, az Olof Palme sétány Hősök tere és Műcsarnok mögötti út közötti szakasza, illetve a Kós Károly sétány.

A delegációk közlekedése miatt szakaszosan és időszakosan lezárásra kerül

2008. október 9-én a délelőtti órákban és 2008. október 10-én a délutáni órákban a XVIII. kerület Ferihegy 2. repülőtér – 4. sz. főút – X-XVIII-XIX. kerület Ferihegyi repülőtérre vezető út – IX-X. kerület Üllői út – Haller utca – Soroksári út – Közraktár utca – Pesti alsó rakpart – V. kerület Roosevelt tér – Apáczai Csere János utca útvonal.

A XVIII. kerület Ferihegy 2. repülőtér – 4. sz. főút – X-XVIII-XIX. kerület Ferihegyi repülőtérre vezető út – VIII-IX-X. kerület Üllői út – József körút – VII. kerület Erzsébet körút – VI. kerület Teréz körút – Oktogon – Andrássy út – V. kerület József Attila utca – Roosevelt tér – Apáczai Csere János utca útvonal.

2008. október 9-én 18.00 órától 2008. október 9-én 24.00 óráig az V. kerület Apáczai Csere János utca – Pesti alsó rakpart – Roosevelt tér – József Attila utca – VI. kerület Andrássy út – XIV. kerület Hősök tere – VI. kerület Andrássy út – V. kerület József Attila utca – Roosevelt tér – Apáczai Csere János utca útvonal.

Kétirányúsításra kerül

2008. október 9-én 00.00 órától 2008. október 10-én 24.00 óráig az V. kerületben a Türr István utca, az Aranykéz utca, a Régiposta utca és a Galamb utca.