A Volga gyártója a GAZ (Gorkovsky Avtomobilny Zavod) bejelentette, hogy megvásárolja a VM Motori 50 százalékát.  Az olasz motorgyár másik felét még 2007-ben a General Motors szerezte meg. Egyelőre az üzletre az Európai Uniónak is rá kell bólintania, de ez várhatóan csak formaság.

A GAZ tervei szerint a részesedését arra használja majd, hogy licenc alapján dízelmotorokat gyártson. Az orosz gyártó ugyanis évek óta keres megfelelő dízelmotort a járműveihez. Nem véletlen, hogy a VM Motorit választották, hiszen a GAZelle teherautóhoz már szállított nekik motorokat a cég. Igor Kulgan, a vállalat vezetője úgy nyilatkozott, hogy az új üzem beindítása után évi 200-300 ezer motor tudnak majd gyártani.

A legújabb GAZ

A legújabb GAZ


A VM Motori számos autógyárnak szállított motort, többek között a Hyundainak, a Daewoonak, a Jeepnek, a Toyotának, a Fordnak és az Opelnek. Ám ezen motorok egyike sem hordozott kiemelkedő technikai tudást. A GM beszállásával a cég várhatóan sokat fejlődhet, hiszen az amerikai mamutvállalat egyik motorfejlesztő részlege Olaszországban van.  

Nem ez az első eset, hogy nyugati tudást vásárol a GAZ, hiszen 2006-ban megszerezte az amerikai Chrysler Sebring licencét is, majd az autót kissé átdolgozva GAZ Siberként bevezette az orosz piacra.