



Szerdától 5-5 forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára. Ezzel akár egy másfél éves trend is megtörhet – a GKI szakértője legalábbis erre számít – írja a Népszabadság.
A nyersolajárak az utóbbi héten a hordónkénti 150 dolláros csúcsról 130 dollár alá estek, ami a forinterősödésen kívül feltétlen hatást gyakorol a hazai üzemanyagárakra – vélekedik Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató vezetője. A szakértő szerint az olaj ára az elkövetkező hónapokban sem emelkedik 130-150 dollár fölé. Úgy vélte, a világpiaci benzin- és gázolajárak szintén nem nőnek már.
Hegedűs Miklós arra számít, hogy a gázolaj hosszú távon is drágább lesz a benzinnél, elsősorban a növekvő kínai és indiai kereslet miatt. Ugyanakkor szerinte a forintot a magyar kamatpolitika mesterségesen erősíti, ezzel csak a devizahitelt fizetők járnak jól. Így véleménye szerint a hazai valuta az idén már inkább gyengülni fog a dollárral szemben. Mindezek eredőjeként úgy véli, az idén a hazai üzemanyagárak még 10-15 forinttal csökkenhetnek.
Ez egyben azt eredményezné, hogy a motorbenzin ára ismét a lélektani határnak számító 300-as szint alá csökkenhetne. Gázolajfronton viszont ősszel kezdődik a hagyományos fogyasztási csúcsszezon, így ott a csökkenés mértéke nem ennyire belátható.
Forrás: Népszabadság
