A KSH szerint tavaly összesen 274 gyalogost gázoltak halálra, 1329-en szenvedtek gyalogosként súlyos és 1850-en könnyű sérülést közlekedési balesetben. A balesetek túlnyomó többsége – 90 százaléka – lakott területen belül történt.
A fenti statisztikát rontják majd a közelmúltban történ, a közvéleményt felkavaró gyalogosgázolások. Május 21-én Pécsett egy nagymamát és babakocsiban lévő unokáját gázolták el, majd egy héttel később egy idős asszonyt és négyéves unokáját volt az áldozt.
A rendőrség a halálos gyalogosgázolás tíz százalékos csökkenése ellenére továbbra is kiemelten fontos feladataként kezeli a közlekedés biztonságának javítását, a balesetek számának csökkentését.
Ezt a célt nemcsak ellenőrzéssel és büntetéssel, hanem oktatással és tájékoztatással, a közlekedési kultúra javításával kívánják elérni. Az iskolák környékén az oktatás kezdetének és befejezésének időpontjában fokozott rendőri jelenlétet biztosítanak június 2-től a tanév végéig.
Emellett június első hetében az “Új rend és szabadság” programért felelős kormánybiztos titkársága és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága szervezésében országos roadshow is útnak indult a biztonságos közlekedés fontosságának tudatosítására, a közlekedési szabályok ismeretének és megtartásának népszerűsítésérr.
Forrás: MTI





