A sör jó másnaposságra?

A sör jó másnaposságra?

Hétvégétől újra indul a Magyar Sörgyártók Szövetségének “Jófej” kampánya. Immár negyedik éve Budapesten, valamint az ország nagyvárosaiban szórakozóhelyeken figyelmeztetik a fiatalokat a felelős gépjárművezetésre valamint az ittas vezetés veszélyeire.

A nyugat-európai kezdeményezés alapján Magyarországon is zajló JÓFEJ (Józan, Felelős Járművezető) kampány lényege, hogy az autóval szórakozni indulók vállalják a felelősséget magukért és a társaságért: nem fogyasztanak alkoholt, ha pedig mégis ittak, más módon – például tömegközlekedéssel – indulnak haza.

A szórakozóhelyeken a hoszteszek “JÓFEJ” feliratú karkötőt adnak az autóval érkezőknek, amivel jelzik, hogy arra az estére a sofőrök felelősséget vállaltak a társaságért és mindenkit épségben hazafuvaroznak. A sofőr vállalja, hogy nem iszik alkoholt az este alatt, amit távozáskor a hoszteszek ellenőriznek is.

A JÓFEJ az este végén felelős magatartásáért autózással és a kampánnyal kapcsolatos ajándékokat kap. Azokat, akik mégis alkoholt fogyasztottak, a hoszteszek megkérik, hogy ne üljenek volán mögé, figyelmeztetve őket arra, hogy nemcsak saját, de társaik testi épségét is kockára tennék, és a hazajutásban ingyenes BKV-jegyek átadásával segítik őket.

2007-ben 150 halálos, 1023 súlyos és 1681 könnyű sérülést okozott az ittas vezetés. Az idei első negyedévben az ittas vezetők okozta balesetek aránya valamelyest csökkent, és az átlagos 13 százalékhoz képest most 10 százalék körül mozog. A rendőrség abban bízik, hogy a megelőzés segít, és például a JÓFEJ kampány hatására is ebben az évben még lejjebb tudják szorítani az ittas vezetők és a balesetek számát.

Forrás: FH